Merre tovább, francia jobboldal?

2020. augusztus 26. 23:19

A francia politika nagy kérdése lesz a jövőben, hogy Macron és/vagy a Le Pen-dinasztia rátelepszik-e a konzervatívokra.

2020. augusztus 26. 23:19
Magyar Ágnes Zsófia

Rekordalacsony részvétel mellett zajlott az önkormányzati választás második fordulója június végén Franciaországban: 23 százalékkal kevesebben járultak ezúttal az urnákhoz, mint a március közepi első fordulóban. A járvány hatása, az elhibázott politikai döntések sorozata – munkaügyi, vasúti, nyugdíjreform, sárga mellényes tüntetések ignorálása –, illetve az elnök személyébe vetett bizalom csökkenése is hozzájárulhatott az alacsony részvételhez.

Emmanuel Macron pártja, az Előre! (EM) óriási csalódást okozott a várakozásokhoz képest: mindössze 624 széket szerzett az ezer főnél nagyobb településeken, messze elmaradva még a rég romokban lévő szocialistáktól is. A választás legnagyobb nyertese egyértelműen az Európai Ökológia – Zöldek (EELV) nevű párt, mivel egyedül ő tudta növelni támogatottságát. Az ezer főnél nagyobb településeken a 2014-es helyhatósági választáson még csupán 313 széket szerzett, idén pedig már másfélszer annyi képviselőt küld az újonnan felálló önkormányzatokba. Emellett a negyvenkét legnagyobb, százezer főnél nagyobb lélekszámú település közül hét fontos várost elvitt.

A Szocialista Párt (PS) sokak szerint már nem testesíti már meg a baloldali értékeket, a többség szerint nincs már haszna a francia politikában. A párt számára egyetlen út kínálkozik a megmaradáshoz: ha összeáll a zöldekkel. Az EELV Lyon és Strasbourg kivételével már mostani győzelmei nagy részét is a szocialistákkal az első fordulóban kötött szövetségének köszönheti. Annak fényében különösen figyelemreméltó ez, hogy az önkormányzati választás második fordulója után a nagyvárosok EELV–PS-es sikerein felbuzdulva Olivier Faure, a Szocialista Párt főtitkára azt nyilatkozta: pártja két év múlva kész beállni egy zöld elnökjelölt mögé. Ez pedig átformálhatja a politikai palettát, mivel így Emmanuel Macron a zöldek képében a saját térfelén kapott ellenfelet.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!