Elszámította magát Aljakszandr Lukasenka: negyed évszázada tartó uralma megrendült a választás után, az ország népe lázong, a nemzetközi hatalmak – köztük Oroszország – pedig újraértékelik a status quót. Mindezekért drágán megfizethet majd mind Lukasenka, mind Belarusz.
Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.
Az elnökválasztás estéje óta megrendült Belarusz eddigi politikai rendszere. Már hónapok óta egyre gyengül a bő két és fél évtizede működő, a politikai egyeduralomért cserébe rendet és gazdasági stabilitást kínáló Lukasenka-modell csábereje, de most felbomlott a négy választáson keresztül érvényes „társadalmi szerződés”: hogy Aljakszandr Lukasenka fix nyolcvanszázalékos eredményei ugyan nem feltétlenül a szavazópolgárok voksának összeadásával állnak elő, ez a lakosságot nem zavarja, mert az abszolút többség így is a Backának, azaz Atyusnak becézett vezér mögött áll.
A díszellenzékiség után
„Szvjatlana Cihanovszkaja biztonságban, Litvániában van” – tweetelte augusztus 11-e reggelén Linas Linkevičius litván külügyminiszter. Nemzetközi sajtótájékoztatóján hozzátette, a Baltikumba menekült belarusz ellenzéki elnökjelöltnek „idő kell, hogy kicsit magához térjen, de most biztonságban, gyermekeivel van”. Ezek olyan mondatok, amelyek a 2001-es, a 2006-os, a 2010-es vagy a 2015-ös, kivétel nélkül Aljakszandr Lukasenka nyolcvanszázalékos győzelmével végződő elnökválasztáson nem hangozhattak volna el. Akkor ugyanis bel- és külföldön is alig érdekelt valakit a – mindenkori politikai széljárástól függően ultranacionalista vagy egyszerűen csak súlytalan – díszellenzéki államfőjelöltek sorsa, az elnök népszerűségéhez pedig nem fért kétség. 2020 késő nyarától azonban más idők járnak Belaruszban, s az augusztus 9-ei választás egyértelműen megmutatta, meddig él meg egy autokrata népvezér a keleti szláv világban: addig, amíg hatalmi étvágyánál nagyobb, vagy legalábbis hozzá fogható mértékű a politikai tehetsége.
Emlékezetes, hogy az előző elnökválasztásokon Lukasenka szinte teljes mértékben a maga kedvére állíthatta össze ellenfeleinek listáját, a 2020-as kampányban viszont három olyan kihívóval is szembetalálta magát, aki rendszerén kívül álló tényezőként megszorongathatta volna az urnáknál. Viktar Babarika az orosz Gazprom szénhidrogén-óriás helyi üzleteit bonyolító Belgazprombank volt vezére, Valerij Capkala a belarusz high-tech ipari park egykori vezetője, Szjarhej Cihanovszki pedig a lapzártánkkor 277 ezer feliratkozóval bíró Sztrana dlja zsiznyi (életre való ország) nevű YouTube-csatorna sztárja.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Európa rekordösszegű védelmi tervekkel készül a konfliktusokra, ám egy friss elemzés szerint stratégiai, politikai és erkölcsi értelemben sincs készen a háborúra.
Az Egyesült Államok „platina” biztonsági garanciát kínál Kijevnek, míg Európa inkább csak a szájkaratéban erős.
Az orosz külügyminiszter lerántotta a leplet a háttéralkuról: szerinte Donald Trump emberei már ígéretet tettek Moszkvának az öt annektált régió átadásáról. Lavrov szerint Washington végre megértette, hogy a NATO-bővítés vörös vonal, és elfogadták az orosz feltételt: Kijevnek ki kell vonulnia a Donbaszból, és örökre lemondhat az atlanti csatlakozásról.
A berlini egyeztetéseket időhúzásnak tartják Moszkvában.
Nemcsak a Fekete-tengeren aktívok az ukránok.
Törökország aggódik a a Fekete-tengeren zajló eszkaláció miatt.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
