Hit és magyarság a muzslyai szórványkollégiumban

2020. augusztus 12. 22:28

A délvidéki szórványmagyarság diáksága számára biztosít bentlakási lehetőséget a muzslyai Emmausz Kollégium – de a szaléziak által működtetett intézmény több egy puszta diákotthonnál. A kollégium igazgatójával, Kalapis Stojan atyával beszélgettünk.

2020. augusztus 12. 22:28
null

Kecskés Csoma interjúja a Mandiner hetilapban.

A délszláv háború után az iskolanővérek példája nyomán fogant meg a kollégiumalapítás ötlete – emlékezik vissza Stojan atya. A nagybecskereki iskolanővérek olyan szegény családból származó lányokat fogadtak magukhoz, akik szülőfalujukban nem tanulhattak volna magyarul. A bánsági papok kérték Huzsvár László püspököt, hogy létesítsen hasonló intézményt a fiúknak is. Helyszínül Muzslyát választották: „Itt volt telek, itt lehetett építeni.”

Fotó: Vermes Tibor
Fotó: Vermes Tibor

Első a tanulási lehetőség

Az Emmausz Kollégium célja, hogy minden feltételt biztosítson diákjai számára, ami egy fiatal egészséges fejlődéséhez szükséges. „A tanulási lehetőség az első” – emeli ki Kalapis Stojan. Ehhez korszerű tanulóterem áll a diákok rendelkezésére. A nevelőtanárok és Stojan atya lelki vezetőként, mentorként is egyengeti a fiatalok útját. Csoportos beszélgetések útján veséznek ki fiatalokat érintő aktuális témákat, igyekeznek bizalmi közeget építeni, ahová az ifjak bátran fordulhatnak az őket érintő kérdésekkel. A tornateremmel, a városi uszodával sportolásra is van lehetőség, a fiatalok gyakran szerveznek versenyeket, meccseket.

A szalézi nevelési módszernek megfelelően hármasával helyezték el a fiúkat a szobákban. A nevelésben kulcsszerepet kap a közösségépítés: fontos, hogy a fiatalok érezzék, tartoznak valahova. „Ez nagy sikerrel jár a munkában – hangsúlyozza Kalapis Stojan. – A kollégium közel húsz éve működik, jól halad a nevelési munka.” Katolikus intézményként a vallásos nevelés a kollégium esszenciális részét képezi, klasszikus értelemben vett hittanóra azonban nincs: a vallásos tematikájú órákat közösen tervezik a diákokkal. Csütörtökönként szentmisén vesznek részt az Emmausz lakói, ahol a fiúk látják el az oltárszolgálatot, gitáros énekeket énekelnek, felolvasnak. Ezt a szentmisét a Mária Rádió hétről hétre az egész Kárpát-medencében közvetíti. Egyébként a rádió egyik délvidéki stúdiója szintén az intézményben működik, így a gyerekeknek alkalmuk nyílik belekóstolni ebbe mesterségbe is.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!