Permanens polgárháború: napjaink képrombolóiról

Múlt év végén már írtam az amerikai szoboreltávolítási lázról, akkor még nem sejtve, hogy idén májustól drasztikusan megnő a ledöntött és elbontott szobrok száma, sőt a láz más országokra is átterjed. George Floyd ezt kirobbantó halálának körülményeire, az azt követő tüntetések okaira nem kívánok kitérni, mindössze egy szoborpárti véleményt fogalmazok meg.

Szobrot hagyományosan forradalmárok, újabban terroristák döntenek, akik meg akarják változtatni a társadalmi berendezkedést, vagy erőszakot akarnak tenni egy terület lakóin. A jelenkor szobordöntői ezzel szemben demokráciában cselekednek, élvezik az áldásait, miközben a rendőri erők sokszor udvariasan elfordítják a fejüket a nyilvánvaló jogsértés láttán. A tüntetők számára bizonyára szerezhet örömöt egy-egy alkotásnak a ledöntése, de a demokrácia bukását, a demokratikus rend megváltoztatását komolyan vehető erő nem követeli. Így – rendszerváltás hiányában – az aktus önmagában aligha vezethet katarzishoz. A társadalmi igazságtalanságok, a szegénység nem fog eltűnni a szobrokkal együtt, márpedig azokért a száz-kétszáz éve élő történelmi személyiségek már aligha tehetők felelőssé.

Igazságtalan és egyúttal parttalan is számonkérni a mai kor morális mércéit rég halott történelmi alakokon vagy azokon, akik nekik szobrot állítottak, és már szintén halottak. Az igazságosságról, az emberek jogairól, az erkölcsi normarend mibenlétéról alkotott felfogásunk változik, és nem is szükségszerűen lineárisan, állandóan fejlődve. A szobordöntések a régi emberek morális gyámság alá helyezését jelentik, egyfajta önérzetes felsőbbrendűségi tudatot jelenítenek meg, ami legalábbis visszatetsző.

A régi szobrok ma aligha fenyegetnek bárkit is. Természetesen nem zárható ki, hogy van olyan, aki egy-egy láttán rosszul érzi magát, de ha hátrányos megkülönböztetés éri, az a ma élők tettei nyomán történik. Az emberek közötti egyenlőség követelményébe az is beletartozik, hogy feltételezzük a másikról: fel tudja dolgozni egy régi szobor látványát, nem okoz számára súlyos lelki traumát, nem akarjuk paternalista módon megvédeni mindentől, ami esetleg kellemetlen vagy kényelmetlen, rossz érzéseket kelt.