Az EU esete a vallásszabadsággal

Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Mégis újra betöltik majd a vallásszabadságért felelős uniós küldött pozícióját – jelentette be múlt szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke. A hír azért volt érdekes, mert a legutolsó küldött, Ján Figeľ szlovák politikus megbízatása 2019 végén lejárt, és a bizottság júniusban közölte, megszünteti a pozíciót, és a vallási kérdéseket az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjének hatáskörébe utalja. A döntés nagy felháborodást váltott ki: az Ursula von der Leyen vezette bizottság bejelentésére főleg német egyházi vezetők, illetve Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbik Tanácsának elnöke reagáltak kritikusan. A vallásszabadságért felelős uniós küldötti pozíciót eredetileg 2016-ban hozták létre, főként az Iszlám Állam által Szíriában és Irakban vallási kisebbségek, jelentős részben keresztények ellen elkövetett tömeggyilkosságokra reagálva.

A pozíció megszüntetése gyakorlati szempontokból is nehezen lenne magyarázható. A keresztények aránya 25-ről 5 százalékra esett vissza napjainkra a Közel-Keleten, míg az arab országokban élő zsidók teljes létszáma 4315-re apadt az 1948-as 880 ezres létszám után – mutat rá a National Review. Folyamatosan érkeznek a hírek a keresztények ellen muszlim fegyveresek által elkövetett merényletekről Nigériában vagy Burkina Fasóban, pakisztáni muszlimok által elrabolt és áttérésre kényszerített keresztény és hindu nőkről vagy a koronavírus-megfigyelő alkalmazás segítségével felkutatott és letartóztatott kínai keresztényekről. Ilyen körülmények között az EU-n kívül élő vallási kisebbségi csoportoknak egyre inkább szükségük van egy olyan személyre, aki dedikáltan az ő sérelmeikre tud fókuszálni, és aki kiismeri magát az uniós bürokráciában.

A poszt felszámolásának ötletével kapcsolatban felmerül egy másik, általánosabb természetű kérdés, amely már messzire vezethet. Ahogy az Európai Rabbik Tanácsának elnöke is megfogalmazta: „Van valami problémája Európának a vallással?” Ez különösen súlyos kérdés, ha felidézzük, hogy a második világháború utáni európai egyesülési folyamatot elsősorban olyan keresztény politikusok mozdították előre, mint Konrad Adenauer vagy Robert Schuman. Számukra a vallás, illetve a vallásszabadság fontossága magától értetődő volt, és nem csupán Európán belül. Ehhez képest a jelenlegi Európai Bizottság több szempontból is olyan képet alakít ki magáról, mintha a felekezeti kérdések teljesen indifferensek lennének a számára. Egyfelől meg akarják szüntetni a vallásszabadságért felelős önálló küldötti pozíciót, mintha e terület nem lenne elég jelentős, és nem történne éppen elég atrocitás világszerte, ami igazolná e tisztség létjogosultságát. Mindemellett Brüsszel és a meghatározó európai tagországok vezetői sem érzik szükségét, hogy hallassák a hangjukat például az olyan súlyosan szimbolikus jelentőségű események kapcsán, mint a keresztény világ egyik legfontosabb egykori templomának, a Hagia Sophiának az ismételt mecsetté alakítási terve a török iszlamisták részéről (ezzel kapcsolatban lásd keretes írásunkat).

Egészen más utat követ az Egyesült Államok. Az amerikai szavazópolgárok konzervatív és vallásos része rendkívül érzékeny a témára, éppen ezért a kormányzat a választási kampány kezdete óta a vallásszabadság külföldi védelmét erősítő kezdeményezésekkel próbál a kedvükben járni. A vallásszabadság globális helyzetéről a kongresszus számára összeállított éves jelentés (International Religious Freedom Report) is azt hangsúlyozza, mennyire komolyan veszi a kérdést az USA politikai vezetése. A jelentés súlyát mutatja, hogy az ott megjelenő, vallási üldözéssel vádolt államok minden alkalommal igen élesen reagálnak a megállapításokra.

„Az Európai Bizottság több szempontból is olyan képet alakít ki magáról, mintha a felekezeti kérdések teljesen indifferensek lennének a számára”

Az Európai Unió vezetése viszont semmi hasonlóval nem tud előállni. A vallási üldöztetés témakörével az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) éves jelentése foglalkozik érintőlegesen, számtalan más alapjogi kérdés mellett, és csak az EU-n belül, miközben a keresztények és egyéb vallási csoportok fenyegetettsége az unión kívül valóban releváns kérdés. Az FRA témával kapcsolatos érzékenységéről az is sokat elárul, hogy az ügynökség honlapjának vallási kérdésekkel foglalkozó szekciójában 2018-as publikációk a legfrissebbek, és azok jelentős része is a muszlimok EU-n belüli diszkriminálásáról szól.

A felvilágosodás óta tartó, mind agresszívabb szekularizáció a vallás általános jelentőségének több mint kétszáz éven át zajló visszaszorulásában mutatkozik meg, és ez a főleg az elit által propagált gondolkodásmód vezetett többek között a vallási ügyekkel kapcsolatban jelenleg tapasztalható érdektelenséghez és értetlenséghez. Esetenként ráadásul nem is érdektelenségről, hanem nyílt ellenségességről van szó, például amikor az Európai Bizottság elítélően nyilatkozik az olyan uniós tagállamokról, amelyek nem hajlandók ratifikálni az isztambuli egyezményt. Amely egyezmény alapját egy olyan genderideológia képezi, amely a nemek felfogása kapcsán nyíltan elutasítja a biblikus emberképet. Ezzel kapcsolatban még a számos kérdésben az elődeinél jóval liberálisabb felfogást képviselő Ferenc pápa által vezetett Szentszék is kifogást emelt egy 2017 márciusában kibocsátott állásfoglalásban.

Az, hogy mindezt a felvilágosodás dogmáiban vakon hívő európai elit egy egyedi és soha korábban nem tapasztalható progresszió gyümölcseként éli meg, korántsem példa nélküli a történelemben. Két antik példa biztosan található: a görög vallásosság folyamatos hanyatlása a Kr. e. 5. századtól kezdve, illetve a római hit kiüresedése, amelynek jelei már a kései köztársaság idején, 
a Kr. e. 1. században megfigyelhetők voltak. 

A jövőre nézve pedig azt is tanulságos lehet felidézni e példák kapcsán, hogy a racionális szkepszisre alapozott világnézet egyik említett helyen sem tudott tartósan fennmaradni, és a szellemi vákuumot először a különböző importált kultuszok káosza töltötte ki, később pedig a kereszténység vette át a vezető szerepet minden egyebet elsöprő erővel. És azt is érdemes lenne észben tartani, hogy a bevándorlás révén olyan milliós muszlim tömegek telepednek le folyamatosan az EU országaiban, amelyek semmilyen hajlandóságot nem mutatnak a szekularizációra, hanem aktív és konzisztens hitéletükkel éles kontrasztot képeznek a többségi európai társadalmak bizonytalanságával szemben.

Röviden megjegyzem

***

Címlapképen: Utolsó ítélet (freskó, 11–12. század), Abesszíniai Szent Mózes-kolostor, Szíria . Fotó: Wikipédia

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.