Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
125 évvel ezelőtt, 1895. július 20-án született Moholy-Nagy László.
A huszadik századi avantgárd egyik legnagyobb hatású képviselője sosem fejezte be jogi tanulmányait. 1916-ban a keleti frontra kerülve tábori postai levelezőlapokon rajzolta a frontélet hétköznapjait és a tiszttársak portréit. Sebesülése után még mindig levlapokon, de már a New York kávéház asztalainál folytatta a rajzolást, fontos ismeretségekre téve szert a korszak irodalmi és képzőművészeti életében. Köztük is a legnagyobb hatást Kassák Lajos Ma folyóiratának köre tette rá, innen datálható tudatos művészi pályára lépése is.
Bár a Tanácsköztársaság kultúrpolitikai mozgolódásaiban nem vett részt, 1919-ben elhagyta az országot, és idővel Berlinben telepedett le. Az orosz El Liszickij barátsága, művészetének hatása, meg úgy általában az orosz konstruktivisták munkái jelölték ki művészetének friss irányait. Már javában festette Berlinben sajátos geometrikus absztrakt festményeit, amikor az építész Walter Gropius hívására 1923-ban a weimari, majd később Dessauba települő Bauhaus legfiatalabb tanára lett. Arról a Bauhausról beszélünk, amely a korszak szerteágazó modernista törekvéseit becsatornázva az első világháború kataklizmája után kibontakozó új világrend kihívásaira kívánt az építészettől a képzőművészeten át a hétköznapi tárgykultúráig megfelelő válaszokat adni. Moholy-Nagy László működése egyre sokoldalúbbá vált, a Bauhaus-könyvek szerkesztése mellett meghatározó volt fotográfiai tevékenysége, benne a kamera nélküli fénykép, a fotogram mint médium alkalmazása. Készített kollázsokat, foglalkozott tipográfiával, mozgóképpel és kinetikus plasztikákkal; művészetteoretikusként pedig két olyan fontos könyvet jegyzett – Festészet, fényképészet, film (1925), Az anyagtól az építészetig (1927) –, amely máig forrásértékű.