Folyamatos támadás alatt a szuverenitásunk – interjú Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel
Mi várható a soros elnökségtől az igazságügy területén? Mit gondol az uniós vitákról? Mit tehetünk Európa és hazánk versenyképességéért?
Klinikai szakpszichológus, a Semmelweis Egyetem professzora és háromgyermekes anya: Perczel-Forintos Dórával beszélgettünk társadalmunk testi-lelki gondjairól.
Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.
„Szeretek pszichológus, pszichoterapeuta lenni, mert azt érzem, lehet hatni, tenni az emberekért, hozzájárulni ahhoz, hogy hitelesebb életet éljenek. Anya is szeretek lenni. Nőnek lenni jó dolog, mert az ember eleve két lábon áll: egymás mellett van a család és a szakma. Jó, hogy a kettő ki tudja egészíteni egymást, ugyanakkor állandó szerepkonfliktust is jelent, amely az én életemet is végigkísérte – vallja a Semmelweis Egyetem klinikai pszichológiai tanszékének vezetője, a kognitív pszichoterápia és a tudatos jelenlétre (mindfulness) alapuló kognitív terápia meghonosítója. – Mindig is szerettem dolgozni, élveztem is, emellett viszont folyamatosan szem előtt kellett tartani a gyerekek szempontjait, azt, hogy nekik mi a jó. Egy nő számára ez akkor kivitelezhető, ha működik a házassága, méghozzá 21. századi kapcsolatként, tehát a hagyományos férfi-női szereposztás helyett közös felelősségvállalás van. Nálunk ez meg tudott valósulni.”
A szakma magyarországi úttörője több mint harminc éve dolgozik pszichológusként a klinikumban, mára a hivatás mindhárom fő területén megalapozta jelenlétét. Vallja, hogy a kutatás, a betegellátás és az oktatás erősíti, inspirálja egymást.
Perczel-Forintos Dóra szerint az utóbbi évtizedek nagy változást hoztak a szakma életében itthon is: mára a pszichoanalitikus irányzat mellett új módszerek is széles körben virágozni kezdtek, ami üdvös, ugyanis „van igazság a sztereotípiában, hogy a magyarság sem testileg, sem lelkileg nincs túl jól”. Gyakori az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek és a depresszió – egyebek mellett –, és bár ezek világszinten vezető betegségek, hazánk az arányokat tekintve nem dicsekedhet. A professzor úgy véli, ennek hátterében többek között negatív szemléletmódunk állhat, s ez a nyelvhasználatban is tükröződik: „A magyar nyelvben negatív nyelvi kód van, ami végigkíséri mindennapjainkat. Számos pozitív állítást negatívan, tagadva fogalmazunk meg.” A legjobb példa erre talán Fodor Ákos megfogalmazása: „3 negatív szó: nincs semmi baj”.