A Fidesz nem hűtlen népség

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

A minap kiderült, hogy rekordot döntött: egy sajtótájékoztatón egy percen belül tizenhatszor mondta ki a család szót. Tudjuk, a kormánynak kiemelten fontos a családpolitika, és szeretné megállítani a népességfogyást, de az állandó mantrázás nem kontraproduktív?
Talán csak túl gyorsan beszélek. Komolyra fordítva: ha egy szót elkoptatunk, az nem tesz jót neki, de a család szó nem helyettesíthető, mindannyiunk életének olyan fontos része. Használjuk csak bátran! Örüljünk neki, hogy nálunk még nem törölték a közélet szótárából. Persze ha csak szavakkal dobálóznánk, és nem döntésekben mutatkozna meg a kormány családközpontúsága, annak sok haszna nem lenne.

Ettől még sokan érezhetik úgy, hogy önök szerint kizárólag egyféleképpen lehet élni: családban.
Mindenki azzal élhet, akivel szeretne, a kormány ebbe természetesen nem szól bele. Azt sem mondjuk meg, hogy vállaljon-e gyereket egy pár, s ha igen, mennyit. Személyes meggyőződésem, hogy jobb családban élni, mint család nélkül. Azt is tudom, hogy sajnos nem mindenkinek adatik meg az erről való döntés. A kormányzat, az én feladatom, hogy a családalapítás előtt álló akadályokat megszüntessük, hiszen a közösség számára érték, ha a fiatalok felelős módon gyermekeket vállalnak.

2018-ban a kormányalakításkor azt mondta: ahhoz, hogy a demográfiára koncentráljanak, nincs szükség külön családügyi minisztériumra. Azóta is így látja?
Nem a kormányzati struktúra határozza meg azt, hogy milyen mértékben tudjuk a családokat támogatni. Már tíz éve kormányzunk úgy, hogy nincs önálló családügyi minisztérium, és azt hiszem, óvatos büszkeséggel kimondhatom: korábban soha nem született ennyi pozitív döntés ezen a területen. Ehhez elsősorban egy olyan miniszterelnök kellett, aki a családok támogatását kiemelten kezeli.

A családpolitikájukat sikerként kommunikálják, holott a születések száma összesen három évig, 2013 és 2016 között emelkedett, azóta újra mérséklődik. A termékenység 2011-es 1,23-os mélypontja után a mutató 2016-ra 1,49-ra nőtt, azóta viszont nem változott. Ez lenne a trendforduló?
A számok valóban konkrét dolgok, ezért is szerettem annyira a matematikát, és lettem közgazdász. Nézzük a tényeket! 2010-ben harmincötezer pár kötött házasságot, és huszonnégyezer pár vált el, tavaly hatvanötezer házasságkötés mellett tizenhétezer válás volt. Ez nyolcvan százalék feletti növekedést jelent az esküvőknél. Tíz évvel ezelőtt a válások aránya a házasságkötésekhez képest hetven százalék volt, most huszonhat százalék.

Annak ellenére, hogy negyven éve fogyatkozik a népesség, így egyre kevesebb a gyermekvállalási korban lévő fiatal is, idén májusig ezerhétszázzal több kisbaba született, mint tavaly ugyanezekben a hónapokban. Ma kevesebb a szülőkorú pár, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, ám a gyermekvállalási kedv ismét nő, a terhességmegszakítások száma pedig harminchét százalékkal alacsonyabb, mint tíz éve.

Kétségtelen, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor azt mondtuk, hogy a csökkenő, idősödő népességből ismét gyarapodó, fiatalodó nemzetté szeretnénk válni, de az eddigi eredmények biztatók.

Az is tény, hogy a nők egyre későbbi életkorban szülnek. Karriert szeretnének, párt keresnek, így a korábban elhalasztott és későbbre tervezett gyermekek többsége nem születik meg. Ezen a mentalitáson a kormány a családtámogatási kedvezményekkel sem tud érdemben változtatni.
A családalapítás nemcsak anyagi, hanem mentalitásbeli, kulturális kérdés is. A nyugati világban mindenhol igaz, hogy a fiatalok később vállalnak gyermeket. Ez a tendencia nálunk megtorpant. Így is átlagosan harmincéves koruk felett szülnek a magyar nők, a férfiak pedig pláne nem kapkodják el a családalapítást. A szüleink generációjának természetes volt, hogy a fiatalok húsz- és harmincéves koruk között, akár az egyetemi évek alatt vállalnak gyermeket, ez ma jóval ritkább. Van, aki nem találta még meg a párját, sokan pedig azért várnak éveket, mert először szeretnének kezdőtőkét, saját otthont. Itt jön be a képbe a családbarát kormányzás: ezt a kényszerű várakozási időt rövidítjük lényegesen a támogatásokkal. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekesek hátrány helyett anyagi előnyhöz jussanak, hiszen a közösségünk szempontjából értéket teremtenek.

Sok kritikát kapnak azért, hogy az azonos számú gyermeket vállaló családok közül következetesen azokat támogatják nagyobb mértékben, amelyekben a szülőknek magasabb a keresetük. Miért részesítik előnyben a vagyonosabbakat?
Ez az állítás nem igaz. Azt az életstratégiát nem tudjuk támogatni, hogy valaki a gyerekeiből és nem a gyerekeiért akar élni, de a szegényebb családoknál ugyanúgy igyekszünk csökkenteni a gyermekvállalás költségeit, mint a tehetősebbeknél. Ez a kisebb jövedelműeknek arányosan nagyobb segítséget jelent. Különbséget ott teszünk, hogy valaki hajlandó-e maga is dolgozni és arra törekedni, hogy munkából tartsa el a családját. 2010-ben tizenegy százalék felett volt a munkanélküliség, a járvány előtt közvetlenül már három százalék körül mozgott. Egy olyan országban, ahol aki akar, tud dolgozni, elvárható, hogy mindenki vegye ki a maga részét a munkából, és ne gondolja azt, hogy az ölébe hullik a támogatás.