A civilizált Nyugatnak halvány gőze sincs, hogy kik vagyunk mi

2020. július 29. 17:36

Puskás Ferenc óta az egyetlen magyar BEK-győztes futballista, aki edzőként portugál és belga bajnokságot nyerve olyan sikereket ért el, amilyenekhez hasonlót sem produkált más magyar szakember. Emellett Cristiano Ronaldo felfedezője. Az Erdélyből induló, hármas állampolgár Bölöni László a nemzeti régiós európai polgári kezdeményezés egyik vezéralakja, ennek kapcsán találkoztunk vele Budapesten.

2020. július 29. 17:36
null

Szöllősi György írása a Mandiner hetilapban.

Amikor Bölöni László a minap megjelent a szabadegyetem alapítói által indított Tusványos-hajón, szupersztárként fényképezkedtek vele többnyire azok, akik már a nyolcvanas évek legendás román játékosaként is ismerték őt. 
Az anyaországi konzervatív értelmiség viszont csak azóta kapja fel a fejét a Nyugat-Európában sikeres, erdélyi illetőségű futballedző nevére, mióta nyílt levélben olvasott be a járvány elleni védőfelszereléseket a határon túli magyaroktól féltő Szabó Tímea országgyűlési képviselőnek. A román, francia és magyar útlevéllel is rendelkező Bölöni először a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás után fogalmazott meg markáns véleményt arról, mit gondol az érvénytelen referendumról: elkeseredésében évekig csak románul (nekem speciel franciául) adott interjút a magyar sportújságíróknak. Később – amint lehetett – ő is kérte a honosítást, és legutóbb már élt is szavazati jogával: a belga Royal Antwerp edzőjeként akkori állomáshelyén a brüsszeli követség előtt állta végig a hosszú sort. 

„A magyar állampolgári esküt feleségemmel együtt Katarban tettük le, nem sokan lehettek rajtunk kívül ilyenek, akkor épp ott dolgoztam” – mondja Bölöni, akivel az új Puskás Arénában találkozunk. Azért ott, mert ott köszöni meg személyesen Fürjes Balázs kormánybiztosnak, a stadionépítés főnökének, hogy a díszpáholyok mögötti falon futó, a magyar futball történetének nagyjait felvonultató képek egyikén szerepel. Az a magyar, aki a történelmi adottságok miatt Románia színeiben volt 108-szoros válogatott és Eb-­résztvevő, majd az első kelet-európai BEK-győztes csapat, a Steaua București alapembere. Bölöni, a marosvásárhelyi futball akkor már emblematikus alakja 31 évesen fogorvosi diplomáját és saját rendelőjét megszerezve már-már a visszavonuláson gondolkodott, amikor egyszer csak ajánlatot kapott a félelmetes katonacsapattól, a Steauától. Hogy nemet mondhasson, teljesíthetetlennek tűnő feltételeket szabott – például hogy önálló fogorvosi rendelőt alakítsanak ki neki az edzőbázison –, de ezekre is rábólintottak.

Fotó: Földházi Árpád
Fotó: Földházi Árpád

Klaus Iohannis magyarellenes kijelentéseiről
„Ez a színvonal egyszerűen nem méltó egy államelnökhöz. Ha szabadságra megy mondjuk a Fekete-tengerhez, javaslom, hogy olvassa el az úgynevezett Andreanumot, s amit tudni kell róla. A kiváltságlevelet, amelyet II. András magyar király adományozott a Nagyszeben környékén élő szászoknak, akik utána évszázadokig maguk választhatták meg papjaikat és bíráikat. Senki nem vehette el a területüket annyi kötelezettségért cserébe, hogy ötszáz katonát kellett kiállítaniuk háború esetén. Az eredeti kiváltságlevél elveszett, de amikor hazajár, a szebeni könyvtárban megtalálhatja a Károly Róbert-féle dokumentumot, amely megerősíti a szászok jogait, amit idővel a magyar királyok újra és újra megtettek.”

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!