Apponyi Albert emlékezete

A trianoni békediktátum 100. évfordulója méltán fordította a közvélemény figyelmét gróf Apponyi Albert személyére, politikai pályájára, illetve nagyívű védőbeszédére, amelyet a magyar delegáció nevében mondott el a békekonferencián 1920. január 16-án. Utóbbit hallhattuk a közrádióban, és részévé vált több színházi előadásnak is (amelyeket a koronavírus miatt sajnos csak kevesen láthattak). A székesfehérvári Vörösmarty Színház Szikora János rendezte Trianon drámájában, Sárosi István darabjának ősbemutatóján Trokán Péter alakította Apponyit, a Nemzeti Színházban pedig Vidnyánszky Attila Tizenhárom almafa című hatalmas opuszában Rátóti Zoltán adja elő – hihetetlen drámai erővel – a magyar gróf teljes védőbeszédét.

Apponyi szónoklata igazi retorikai teljesítmény volt, értékéből és jelentőségéből mit sem von le, hogy a béketárgyalás folyamatában érdemi fordulatot nem váltott ki. A személyét és a politikáját viszont még napjaink­ban is komoly viták övezik, sok máig érvényes megállapítása mellett olyanokat is citálhatnánk, amelyek már a saját korukban sem minősültek korszerűnek vagy éppen Magyarország számára hasznosnak. Talán éppen ezért van igazság Aradszki András országgyűlési képviselő véleményében: korábban Apponyi maga is sokat tett azért, hogy a nevezetes beszédét elmondhassa. A grófnak a körülöttük és velünk együtt élő nemzetiségekről vallott véleménye még a tényszerű adatok sorolása ellenére is sértő volt, s azt a részben hamis sztereotípiát erősítette, hogy a magyarság durván elnyomta a Kárpát-medencében élő nemzetiségeket: „Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti homogenitás elve nyerne ezen feldarabolás által. (…) Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása lenne oly nemzetiségekre, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Következtetéseim igazolására egy pár számadatot idézek. A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80 százalékot; a magyarországi németeknél a 82 százalékot; a románoknál a 33 százalékot…”