Térjünk vissza a gyökereinkhez!

A világméretű egészségügyi krízis, amelyet Kína robbantott ki, végre leleplezte az agyonmagasztalt európai szolidaritás kínlódó rendszerét. Amikor az emberek egy halálos vírussal néznek szembe, és sokan életüket vesztik, Brüsszel bürokratái inkább ideológiai és politikai játékokkal foglalják le magukat. Segítségnyújtás és intézkedés helyett olyan egyoldalú határozatokat fogadnak el, amelyek alaptalanul vádolnak meg egyes országokat autoritarizmussal.

Mi sem lehet távolabb az igazságtól! Valójában az Európai Unió jutott politikai válságba, és nem kíván olyan közösséggé válni, amelyben az emberek szabadon utaznak és kereskednek. Mi több, Brüsszelnek kifejezetten az a fontos, hogy transznacionális entitásként a szuverén államok politikai, társadalmi és kulturális életére is kiterjessze a maga irányítását. Eközben az EU tagállamai ráeszmélnek, hogy közvetítő nélkül jobb segíteni magukon, és ébredésük radikálisan átformálja az öreg kontinens berendezkedését a járvány után. Európa a történelme során már számos válságon keresztülment, amely gyökeres változással járt – egy apokaliptikus vírusjárvány csak gyorsít az ilyen folyamatokon.

Látva a kényszerített identitásválságot, az elmúlt években gyakran eszembe jutott a Nyugatrómai Birodalom összeomlása. Akkoriban ugyancsak ragály tizedelte az őslakosokat, ám ahogy Samuel Gregg, az amerikai 
Acton Intézet igazgatója a For God and Profit (istenért és profitért) című könyvében írja, két további ok vezetett a császárság bukásához. Az egykor dicső birodalmat egyrészt a kulturális és erkölcsi dekadenciából sarjadó széles körű züllés, az intellektus önelégültsége és érzéketlensége taszította a pusztulás útjára. A másik ok, hogy az ügyefogyott vezetés nem foglalkozott a hadsereggel és a külső határok védelmével. Ilyen körülmények között a barbár hordák játszi könnyedséggel foglaltak el területeket, főleg, ha az áruló politikai demagógok – a saját ártalmas hedonizmusuk fenntartásáért – hajlandók voltak a kompromisszumra.

Nem nehéz történelmi párhuzamokat vonni a hanyatló birodalom és a modern Európa helyzete között, és nincs szükség Stephen Hawking lángelméjére ahhoz, hogy azonos viselkedésformákat fedezzünk fel a római népvezérek és a brüsszeli bürokraták között. Mindkettő belülről bomlasztja az európai civilizációt, annyi különbséggel, hogy a mait kulturális marxizmusként azonosíthatjuk. Militáns feminista egyletek, LMBTQ-aktivisták, antimilitarista álpróféták, ökoterroristák, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom korrupt és gerinctelen képviselői, valamint az élettagadó, a halál ideológiájának boszorkánydoktorai segítségével igyekeznek egy nemzeti és népi kultúrától mentes globális társadalmat kiépíteni az európai kultúra romjain.

A szélhámos elit destruktivitása szétmarja Európa vázrendszerét, és az európaiak legyengítésére játszik. Az individuális országok célkeresztben állnak: Magyarország és Lengyelország két tüske a világhatalomra aspiráló globalisták szemében. Ez Szlovéniáról is elmondható: miután hatalomra került a Janez Janša vezette jobbközép kormányzat, kegyvesztett lett számos olyan nemzetközi szervezetnél, amelyet Soros György, a „földi gonosz” megtestesítője vezet. Ezt a hajtóvadászatot némiképp lassította (de meg nem állította) a világjárvány. Ráadásul pont a célba vett országok kezelték a legsikeresebben az egészségügyi katasztrófát, így kormányuk megítélése javul, a kormányerők társadalmi támogatottsága erősödik.