Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Térey lírai univerzuma
| Győrffy Ákos |
Június 3-án lesz egy éve, hogy döbbenetesen fiatalon távozott közülünk Térey János költő, író. Nemcsak nemzedékének egyik kiemelkedő tehetsége volt, hanem a 20. századi magyar irodalom meghatározó alakja is. Térey költőként indult, s mindvégig ízig-vérig költő maradt, még akkor is, amikor prózát vagy drámát írt. Ritka tehetségéhez hallatlanul nagy munkabírás párosult, ezért lehet, hogy fájdalmasan rövid pályafutása során olyan életművet alkotott meg, amely egy hosszúra nyúlt emberi életbe sem mindig fér bele. Összegyűjtött versei még életében, 2016-ban Őszi hadjárat címmel jelentek meg. A vaskos, kis híján nyolcszáz oldalas kötet Térey költői pályafutásának három évtizedét foglalja össze. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a közelmúlt magyar költészetének talán legfontosabb darabja. Összegyűjtött versek, de nem olyan formában, ahogy gondolnánk. A szerző így ír erről a könyv utószavában: „Verseimet gyűjtöttem egybe. Nem az összeset, ilyen kegyes egykori magamhoz és ilyen kegyetlen jelenlegi olvasómhoz hogyan is volnék? De csaknem valamennyit, amely valaha saját kötetben szerepelt.”
A kötetben tehát Térey majdnem minden verse szerepel, a korai darabok jó része átírva, utólag „kifésülve”. „Szövegükre úgy tekintettem, mint nyersanyagra a vágóasztalon” – írja róluk. Az Őszi hadjárat az emlékezetes első kötet, a Szétszóratás verseivel indul, majd sorra veszi a költői pálya minden állomását, és egy önmagában is kötetnyi terjedelmű, publikálatlan verssel zárul. Térey János markáns versnyelve, szuggesztív költői világa szinte a semmiből jelent meg a magyar költészetben, utódját, követőjét sem látni sehol. Autonóm, összetéveszthetetlen, komoly téteket hordozó lírai univerzumot alkotott, amelyre a költészeti hagyományok átfogó ismerete és a radikális újítás egyaránt jellemző. Soha nem riadt vissza a súlyos, agyonhasznált témáktól, számára magától értetődő volt Isten és a haza versbe emelése, de mindezt oly módon tette, ahogy előtte senki. A modern szlenget és a kálvinista retorikát egyaránt használta.
Az Őszi hadjáratot forgatva sokszor jutott eszembe Babits Mihály. Volt valami Téreyben, ami a nagy elődre emlékeztet. Talán a tökéletesség iránti fokozott igény, amely erkölcsi felelősséggel párosult. Hiányát méltó módon tölti be ez a külsejében is impozáns, összegző kötet.
(Térey János: Őszi hadjárat. Jelenkor Kiadó, 2016)