„Ez nem önkényuralom!” – Gulyás Gergely és Schiffer András vitázik

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban; fotók: Földházi Árpád

Tíz éve alakult meg a második Orbán-kabinet, amely meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A kifejezést viszonylag hamar eldobta a Fidesz és a kormányzati kommunikáció, ma már csak az ellenzék és a bírálók NER-eznek. Miért vált terhessé? Csupán politikai termék volt a NER?

Gulyás Gergely: Természetesen érdemes a kommunikációval is foglalkozni, de ha a rendszerváltoztatás óta eltelt harminc évet nézzük, akkor kijelenthetjük: a 2011–2012-től mostanáig, a koronavírus-válságig tartó időszak

A választók véleménye igazolja, hogy ebben végig széles körű támogatásra, a polgárok együttműködésére is számíthattunk. Egyetlen párt sem kapott annyi szavazatot 1990 óta, mint a Fidesz a legutóbbi országgyűlési választáson.

Schiffer András: Én inkább leíró módban használom a NER-t az elmúlt tíz évre. Egyszerű megállapítása annak, hogy cezúravonás történt a magyar demokrácia 1989 óta íródó történetében. Soha nem álltam be azok kórusába, akik azt mondják: megszűnt a demokrácia Magyarországon, sőt diktatúra épült.

Beszélhetünk még polgári Magyarországról?

S. A.: Az csak politikai termék volt. Ahogyan a keresztény demokrácia is.

G. G.: Vannak olyan, a magyar politikában nyomot hagyó megnyilatkozások, amelyeket nem fideszes politikusok mondtak, mégis nekünk tulajdonítják. Mi a szabad és sokszínű véleménynyilvánítás pártján állunk, amely önmagában a polgári Magyarország melletti elkötelezettség bizonyítéka.

Mi a Fidesz sikerének a titka?

S. A.: Kétségtelen, a 2010-es választás idején több szempontból fordulópont előtt állt az ország. Ahogyan Róna Péter professzor akkoriban fogalmazott: a magyar paradigma nagyjából az ezredfordulóra kifulladt. Az egyik kérdés az volt, hogy vajon meg lehet-e valósítani politikai kormányzást Magyarországon. Hiszen a megelőző húsz év nem tette lehetővé. Itthon már 2006-ban elindult egy komplex, gazdasági-politikai-morális válság. Ehhez többek között az vezetett, hogy bár a felszínen működött a liberális jogállam, tovább élt a hetvenes-nyolcvanas évek érdekkijáró, a demokratikus legitimációtól elválasztott kormányzati praxisa. Erre Orbán Viktor rendkívül brutális választ adott.

miközben véget vetett annak, hogy a miniszterelnök személyétől független, adott esetben külföldi lobbicsoportok rángassák a politikai kormányzást. A személyes, karizmatikus legitimációjára épülő, centralizált demokráciát ültetett a liberális jogállam helyébe. Napi gyakorlat, hogy mivel kétharmada van a Fidesznek, ha alkotmányos korlátba ütközik, felülírja az alaptörvényt. Ezért nem gondolom, hogy a NER alkotmányos demokrácia lenne. Utóbbiban – az én fogalmaim szerint – a pillanatnyi alkotmányozó többség egyetértésén túlmutatóan konszenzusos elvek az alkotmányozó többséget is kötik.

Ez lenne a politikai kormányzás Fidesz-modellje?

G. G.: A pillanatnyi – a választás napján megmutatkozó – többség négyéves parlamenti jelenléte maga a képviseleti demokrácia. A rendszerváltoztatás utáni Magyarországnak volt egy emberi jogi sztenderdje, amelyet 2002 után a szocialisták elkezdtek lerombolni. 2006-ban pedig olyan mértékben tiporták lábbal, amilyenre nem csupán az elmúlt harminc évben, de már jellemzően a nyolcvanas évek második felében sem volt példa. Ez ellen akkoriban jogászként együtt küzdöttünk Schiffer Andrással. 2010 után visszatértünk a demokratikus és jogállami gyakorlathoz, a magyar demokrácia, az alkotmányos rendszer megerősödött. A Gyurcsány-korszak nyolcéves rombolása után az 1989–90-ben kialakult kancellári típusú parlamentáris rendszert éppen hogy megmentette az új alaptörvény azzal, hogy valós legitimációt adott neki. A baloldalról évek óta komoly nemzetközi támogatással fogalmaznak meg minden alap nélkül hazugságokat, gyakran diktatúrát kiáltva. Ők azok, akik alkotmányos alapjogaikat gyakorló polgárok szemét lövették ki 2006-ban. Vagy akik mostanra Balczó Zoltántól Fekete-Győr Andráson át a mai LMP-sekig a szemkilövetők szövetségeseiként

Tíz éve került a parlament elé a Nemzeti együttműködés programja, amelyben rögzítették: az állam nem változtathatja kénye-kedve szerint a törvényeket. Ehhez képest elindult a forradalmi törvényalkotás, és Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök már 2011-ben arra figyelmeztetett, hogy hiányzik a mértéktartás a pártból. Jogos kritika volt?

G. G.: Helyesnek tartom, hogy egy olyan kormánypártot, amely jelentős felhatalmazással a háta mögött nagy többséggel irányítja az országot, a döntései során emlékeztetnek a teljes körű körültekintés fontosságára. Aki racionálisan viszonyul a hatalomgyakorláshoz, ezt nap mint nap megteszi önmagával szemben, és ha szükséges, másokkal is.

Pedig sokak szerint a rendszer egyik legnagyobb gyengesége az őszinte és nyílt belső kritika hiánya. 

G. G.: Ez alaptalan vád. A Fideszben mindig sokan voltak és ma is sokan vannak, akik a legélesebb kritikát is megengedik maguknak. Saját tapasztalatom alapján mondhatom:

– fontos kérdésekben akár a miniszterelnökkel is. Az, hogy egy normálisan működő pártban ez nem a kulisszák előtt történik, a lehető legtermészetesebb, főleg a modern, mediatizált politika világában. A parlamentáris demokrácia úgy működik, hogy az Országgyűlés elfogadja a törvényeket – Magyarországon minősített többséggel az alkotmányt is. Ezek a demokratikus jogállami eljárásrendek a kormányzásunk alatt végig érvényesültek. Azt a jogállamisági kritériumot, hogy az Országgyűlés kétharmados többséggel fogad el alkotmányt vagy alkotmánymódosítást, és többséggel hoz törvényeket, senki nem írta felül. A mostani rendkívüli jogrend az egyetlen kivétel, amelynek indokoltságáról a veszélyhelyzet kihirdetésekor nem is volt vita. Az, hogy egyébként e közjogi kereteken belül milyen politikai hatalma van az államfőnek a prezidenciális, a miniszterelnöknek pedig a kancellári típusú kormányzati rendszerben, politikai elemzés tárgya lehet, de a személyes karizma nem közjogi kérdés. Egy párt esetében nem a hibák, hanem az erények közé tartozik, hogy képes egy már megszületett politikai döntés mellett egységesen kiállni. Ez nem önkényuralom, hanem a jogállami kereteket tiszteletben tartó hatékony kormányzás.

Évek óta azt halljuk, hogy a Fidesz kiüresítette a parlamenti vitát.

G. G.: Elnézést, de a parlamenti vita azáltal üresedett ki, amit az ellenzék csinál. Meg kell nézni, milyen felszólalások vannak ma a tisztelt Házban! Amikor Schiffer András még az ellenzék táborába tartozott, ugyan sok mindenben nem értettünk egyet, a vele folytatott vitáknak volt értelmük és intellektuális tartalmuk. Ma már azért is hálásak lehetünk, ha az ellenzék egyszerűen csak becsületsértő módon gyalázza a demokratikusan választott közjogi méltóságokat az Országgyűlésben, és nem fizikai értelemben veri szét a parlamenti ülést, ahogyan 2018 decemberében tette. Ezek után cinizmus vádként felhozni velünk szemben, hogy kiüresítettük a parlamentarizmust.

S. A.: Ne menjünk el amellett, hogy már a 2010–14-es ciklusban jellemző volt az érdemi vita hiánya. Sok esetben csak a két-három, éppen ügyeletes fideszes képviselő volt jelen az ülésteremben, aki felolvasta a szövegét, majd távozott. A fideszes képviselők és a jelen lévő kormánytagok jellemzően nem bocsátkoztak vitába. Ráadásul a 2014-es ciklussal hatályba lépő határozati házszabály is ezt erősítette.

– ez így volt 2010 előtt is. Akinek nagyobb a lehetősége, nagyobb a felelőssége is. Való igaz, hogy az utóbbi években sok esetben már csak arra történik kísérlet, hogy miként lehet élőzni egy-egy politikusi kirohanást a Facebookon. Ez nyilvánvalóan nem a vitakultúra fenntartását szolgálja.

G. G.: Igaz, hogy a viták sokszínűségéért a kormány is felel. A gyakorlatban sokszor elbukó formállogika szabályai szerint az is tény, hogy aki többségben van, annak a felelőssége is nagyobb. Az elmúlt évek azonban bebizonyították: a magyar ellenzék jobban gyűlöli a kormányt, mint amennyire szereti Magyarországot. Még a legegyértelműbb nemzeti ügyekben, válság idején sem hajlandó az együttműködésre. Gyakorlatilag megszűntek azok a közös alapok, amelyek mentén produktív vitákat lehet folytatni. Pedig ha valaki megnézi az elmúlt tíz év eredményeit, könnyen beláthatja: a 2010 előtti időszakkal ellentétben most országépítő kormányzás zajlik.

S. A.: A Fidesz soha nem ismerte a nagyvonalúságot – nemcsak az MSZP, hanem az LMP és a Jobbik irányában sem. Jellemző volt, hogy a hatalompolitikai szempontból semleges, ám konstruktív ellenzéki felvetések esetén sem engedett, tipikusan ilyen az otthon ápolás ügye. Inkább leszavazta vagy napirendre sem vette az ellenzéki indítványokat, esetleg később saját előterjesztésként valósította meg. Majd bekövetkezett a fordulat: Simicska Lajos, a Fidesz korábbi pártpénztárnoka összeállt a Jobbikkal, ekkor Orbán láthatóan emocionális okokból szakított a centrális erőtér koncepciójával. Meglehetősen hazug módon egy plakátra tett Vonától Gyurcsányon át Sorosig mindenkit, ahogy együtt bontják le a határzárat.

Azt korábban ön is elismerte, hogy az ellenzék nem volt képes normális választ adni a migrációra. 

S. A.: Ne menjünk el a tények mellett: 2015-ben a Jobbik nagyon világosan ugyanazt az álláspontot képviselte a migráció kérdésében, mint a Fidesz, és az LMP sem mondta soha egyetlen szóval, hogy lebontaná a határzárat. A Fidesz új stratégiája az lett, hogy dózerrel összenyomja az összes ellenzéki szereplőt, és gyakorlatilag az adóforintokból finanszírozott plakátkampányokon keresztül kommunikáljon az ellenzékkel. Ennek meglett a gyümölcse: a mai O1G-koalíció. Az, hogy ilyen színvonalú és összetételű ellenzék van ma Magyarországon, jelentős mértékben a lebutított, ostoba és rendkívül agresszív kormányzati propaganda termése.

G. G.: Szürreális valóságértelmezésnek tartom, hogy olyan politikai erők, amelyek egyébként egykor egymással szemben ellenségként definiálták magukat, azért találtak egymásra, mert három évvel ezelőtt egy közös plakáton szerepeltek. Ez csak azt bizonyítja, hogy

jövőbe látó helyzetelemzés volt.

A kormányzati kommunikáció lényegesen megváltozott, jóval egyszerűbben szólnak a néphez, amiért sokan a régi támogatói körből is bírálják a Fideszt. Ez pragmatizmus volt?

G. G.: Ha megnézzük a magyar politikai élet résztvevőit, könnyű belátni: bár a közéleti diskurzus színvonala kétségtelenül hanyatlott, intellektuálisan értékelhető megszólalásokat a politikai szereplők közül nálunk lehet leginkább találni. A másik oldalon legfeljebb a már visszavonult SZDSZ-es, szocialista vagy LMP-s politikusok azok, akik még ha engesztelhetetlenül gyűlölik is a kormányt – nem Schiffer Andrásra gondolok –, legalább érvekkel részt tudnak venni a vitákban. A politikai kommunikáció hasonló utat jár be Magyarországon és Európában. A kormányok mindenhol arra törekednek, hogy minél közérthetőbben fogalmazzák meg a sokszor bonyolult politikai döntések lényegét. A plakátkampányok a világ egyetlen pontján sem tartalmaznak hosszú üzeneteket, akadémiai székfoglalókat.

S. A.: Kétségtelen. Ugyanakkor parlamentáris demokráciában nincs példa arra, hogy egy kormány folytatna plakátkampányokat közpénzből. Ez nettó lopás. Antall és Horn idején elképzelhetetlen volt, hogy a kabinet plakátkampányt folytasson. Ezt az első Orbán-kormány intézményesítette, majd Medgyessyék tovább is vitték az ötletet. Nem tudom megérteni, miért kellett veszélyhelyzetben 15 milliárddal feltölteni a kormánypropaganda kasszáját.

G. G.: Éppen akkor támadod a kormányzati kommuniká­ciót, amikor még a politikai ellenfeleink sem bírálják, hogy válsághelyzetben tájékoztatunk.

S. A.: A kormányzati kommunikáció egyetlen legitim célja, hogy az állampolgárokat tájékoztassa jogaik gyakorlásáról, kötelezettségeik teljesítéséről. Ez azonban aligha tízmil­liárdos tétel.

Ez burkolt pártfinanszírozás, amit a Fidesz már a sokadik ciklusban folytat. Soha nem jött ki a számon, hogy megszűnt a sajtószabadság Magyarországon – ami ugyanis nem volt, az megszűnni sem tud. De a politikai nyilvánosságot a brutális állami médiaköltés, illetve az állami támogatású médiafelvásárlás alapvetően torzítja. Az LMP az induláskor felvetette, hogy a magyar demokráciát a közvetlen demokrácia eszközeivel tegyük átélhetővé. Ennek a szöges ellentéte valósult meg: a Fidesz megszüntette a népi kezdeményezést, szigorította a népszavazás szabályait, és eltörölte az actio popularist is, vagyis hogy bárki fordulhasson az Alkotmánybírósághoz.

Jött viszont a nemzeti konzultáció, amit százezrek töltenek ki.

S. A.: A nemzeti konzultáció csupán propagandaeszköz, nem felel meg annak a kritériumnak, amit a részvételi demokrácia eszménye megkövetel – hogy egyenrangú diskurzus folyjon a hatalom és az állampolgárok között. Ez egyszerű adatgyűjtési és mobilizációs eszköz a Fidesz kezében.

G. G.: Éppen

Arra pedig igenis szükség van, hogy a kormány bizonyos pozitív döntéseit – amilyen a családtámogatás vagy a gazdaságélénkítő program – kommunikálja, hogy minél többen éljenek a lehetőségekkel. Az actio popularis, tehát az Alkotmánybíróság előtti, személyes érintettségtől független panaszjog kapcsán szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben az alkotmány-előkészítő eseti bizottság valamennyi alkotmányozásban érintett testület javaslatait összegyűjtötte. Az Alkotmánybíróság maga kérte, hogy a testülethez csak személyes érintettség esetén lehessen fordulni.

Térjünk vissza a magyar demokráciára, amely Schiffer András szerint elvesztette alkotmányos jellegét. 

S. A.: Mondok egy példát, miért. Szürreálisnak tartom, amikor egy demokráciában a parlamenti választás előtt a hatalom a számvevőszéket gyakorlatilag a párt ökleként használja, és az éppen legerősebb ellenzéki pártot a versenyből való de facto kizárással fenyegeti. Amely pártnak a mecénása amúgy a Fideszen keresztül gazdagodott meg. Ez történt ugyanis 2017 és 2018 fordulóján. Valójában a rendszerváltók mulasztása volt az 1989–90-es jogalkotás idején, hogy az Állami Számvevőszék eljárása szabályozatlan, a párttámogatásokra vonatkozó megállapításaival szemben nincs jogorvoslat. A Fidesz kihasználta ezt a kiskaput. Sokat elárul a magyar demokrácia minőségéről, hogy egy látszólag független közjogi intézményt vetettek be azért, hogy bosszút álljanak Simicska Lajoson.

G. G.: Az Országgyűlés alá rendelt, a kormánytól független Állami Számvevőszék színlelt szerződések miatt szabott ki bírságot a Jobbikra. Vagyis a jogállami probléma éppen az lett volna, ha ezt figyelmen kívül hagyja. Végül olyan megoldás született, amely alapján a 2018-as választásig semmilyen kár nem érte a Jobbikot. A választásig egyetlen fillér bírságot nem kellett fizetnie, semmilyen szankciót nem kellett elszenvednie.

S. A.: Tök jó, hogy a NER 2018 elején kegyet gyakorolt a Jobbikkal szemben, és én sem vitatom, az is a tisztességes politikai verseny ellen szól, ha egy párt színlelt szerződésekkel kíván versenyelőnyhöz jutni. De ha ez jogállam, és egy közjogi szerv a többpártrendszerű demokrácia lényegét, a pártjogot érintő megállapításokat tud tenni, azokkal szemben szükség van jogorvoslati fórumra. Az lenne a tiszta, ha lenne egy olyan időszak, amikor nemcsak hogy nem érvényesíthet bírságot, de nem is tehet a pártokra dehonesztáló megállapítást.

Ahogyan az sincs, hogy valaki a parlamenti pártok frakcióiból ül át a számvevőszék elnöki székébe.

G. G.: Ha a legjobb gyakorlat keresése a cél, akkor érdemes erről beszélni, de jogállami kritérium e kritika kapcsán fel sem merülhet. A német alkotmánybíróság tagjai és elnökei sorra kerülnek ki a CDU vagy a CSU vagy éppen az SPD soraiból – a korábbi tartományi miniszterelnöktől a parlamenti képviselőn át volt párttagokig. Egyébként a jogorvoslat kizárását az ÁSZ határozataival szemben még a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság minősítette alkotmányosnak – ezzel amúgy nem értek egyet. Mégis, ha máskor nem tartod helyesnek, hogy a testület döntéseit felülírja a parlament, akkor ebben az esetben miért lett volna kívánatos?

S. A.: Ahogy mondtam, mulasztás történt. 2011-ben azonban alkotmányozás zajlott, amikor ezt a kiskaput be kellett volna zárni.

G. G.: Az ellenzéknek volt ezzel kapcsolatos módosító javaslata? Amikor elfogadtuk az alkotmányt, az ÁSZ-törvényt, egyetlen párt sem fogalmazta meg, hogy változtassunk a korábban alkotmányosnak minősített szabályozáson.

S. A.: A NER rugalmasan megőrzött minden olyan hibát az 1989–90-es rendszerből, ami jól jöhet neki. Az ügyészség is jó példa erre: én azt képviseltem, hogy a legtöbb országhoz hasonlóan kerüljön a kormány alá, hiszen ez sztálinista képződmény, a Visinszkij-féle szovjet ügyészségi modellt tükrözi.

Micsoda? Schiffer András azt javasolja, hogy Polt Péter a kormánynak legyen felelős?

G. G.: Ha a politikai realitást zárójelbe tesszük, akkor felettébb vitára alkalmasnak tartom Schiffer András véleményét. A valóság viszont az,

S. A.: Én biztos, hogy nem visítanék.

G. G.: Abban a hangzavarban az már mindegy lenne.

S. A.: Ha mondjuk egy igazságügyi miniszter állna az ügyészi szervezet élén, és ezáltal a választók a kormány büntetőpolitikájáról is véleményt mondanának a fülkében, akkor másként viselkedne az ügyészi szervezet.

G. G.: A jogelméleti fejtegetések szintjén logikus, de a mai magyar politikai gyakorlatot és a közéletben meglévő bizalomhiányt ismerve bölcs döntés volt, hogy a korábban is független ügyészséget az új alkotmány elfogadásakor sem rendeltük a kormány alá.

Ha már a kormányzás nemzetközi megítélésénél tartunk: Magyarország inkább távolodott vagy közeledett Európához az eltelt tíz évben?

G. G.: Attól függ, mit veszünk figyelembe: a politikai vádak, vélemények elég messze állnak a valóságtól. A kötelezettségszegési eljárások számában Magyarország a legjobb harmadban van. Ahol konfliktusaink voltak, a jogállamiság és uniós szerződések alapján rendeztük a vitákat. A kritikák és a brüsszeli elit magyarellenessége abból adódik, hogy Európában van egy uralkodó eszmeáramlat, amely 21. századi intoleráns liberalizmusként írható le. Ez egy kereszténydemokrata kormánynak nem a sajátja. A küzdelem részünkről azért folyik, hogy ne csak egy álláspont, egyetlen gondolkodásmód nyerhessen teret Európában. Az már csak a Jóisten humor­érzékét dicséri, hogy az alternatíva, amelyért küzdünk, az EU alapító atyáinak gondolati világával egyező kereszténydemokrata politikai alapállás.

S. A.: Amikor elindult az egész 7-es cikkes játék, az volt az álláspontom, hogy ami 2010 és 2013 között történt Magyarországon, az alapító szerződés és annak nyomán az alapjogi charta alapján bő tucatnyi ponton támadható. De a NER 2013 őszéig kialakult, azóta lényegi átalakítás a magyar demokrácia intézményrendszerében nem történt. Tehát akinek Brüsszelben, Berlinben vagy itthon akkor nem volt problémája a rendszerrel – kint nem kezdeményezett eljárásokat, vagy itthon nemhogy nem kiáltott diktatúrát, de még fel is vette a suskát a Fidesztől –, nem tudom, mi a problémája most. Jogos kritika bőven megfogalmazható, a Sargentini-jelentés nem tartozik ebbe a tartományba. A mostani, jogállamiságinak tűnő vita mélyén súlyosabb dolog húzódik, Európában ugyanis van egy alapvető törésvonal a centrumországok és a félperiféria között.

ennek isszuk a levét. Az uniós centrum pedig nagyon nem érdekelt abban, hogy mondjuk a V4 alternatív hatalmi pólusként jelenjen meg az EU-n belül. Azt is be kell látnunk, hogy ma már az igazi konfliktus nem a nemzetállamok között, hanem globális tőkeérdekeltségek, tőkés hálózatok és a nemzetállamok között húzódik.

G. G.: Az EU-n belüli szabadkereskedelem jó dolog, a gyarmatosítás viszont nem. Utóbbinak ez a kormány nem csupán ellenállt, hanem vissza is szerzett állami tulajdonba olyan kulcsfontosságú stratégiai ágazatokat, amelyeket – döntően a Horn-kormány alatt – előnytelenül adtak el. Abban egyetértünk: azért léptünk be annak idején az Európai Unióba, mert úgy gondoljuk, hogy a tagság felzárkózási lehetőséget jelent az országnak. Ma már a V4 a gazdasági növekedésben a legjobbak közé tartozik. Ahogy a miniszterelnök találóan mondta: harminc éve azt hittük, hogy Európa a jövőnk, ma tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője.

Miben változott a Fidesz az elmúlt tíz évben?

G. G.: Nyilvánvaló, hogy az a lelkesedés és harci kedv, amely egy pártot ellenzékben vagy egy kommunista rendszer elleni küzdelemben jellemezhet, ritkán van meg kormányzati pozícióban. A 2002-es vereség bármilyen tragikus volt is, olyan jobboldali, polgári közösséget hozott létre, amely szerintem csak ellenzékben jöhet létre.

Ez idő alatt mi volt a legnagyobb hibája az ellenzéknek? 

S. A.: Az a helyes, ha saját magunkkal kezdem. Szerintem a legnagyobb stratégiai hiba az volt, hogy bár az LMP politikai aritmetikai szempontból a legkedvezőbb, ha úgy tetszik, centrális pozícióban volt, nem tudtunk élni a kinövekedés lehetőségével. A riválisok – Mesterházy, majd Botka és Vona – is próbálkoztak a kinövekedéssel, de a kísérletek rendre elbuktak. Egy kormányváltás után akkor lesz lehetőség stabil kormányzásra, ha világos, homogén identitású, ezért a politikai kormányzásra képes párt lép a Fidesz helyébe. Ha ez hiányzik, egy esetleges kormányváltás csupán egy újabb autoriter kísérletnek ágyaz meg.

Lehet olyan ellenzéki összefogásra szavazni, amelyet Gyurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára vezet?

S. A.: A Fidesz által is ébren tartott gyurcsányozás eltakarja az alapvető problémát, nevezetesen, hogy az MSZP–SZDSZ utódpártjai semmilyen módon nem reflektálnak a 2002 és 2010 közötti katasztrófakormányzásra. Ez az igazi probléma, nem az, hogy Gyurcsány Ferencnek vagy Dobrev Klárának hívják a miniszterelnök-jelöltet. Azt látom, hogy az ellenzéket az Orbán-gyűlöleten kívül semmi nem tartja össze. Miközben azzal etetik a választókat, hogy mindenben homlokegyenest az ellenkezőjét fogják csinálni, mint amit a jelenlegi kurzus tesz, egyáltalán nem néznek szembe azzal, ami a 2010-es földindulást előidézte.

Mi a legnagyobb sikere és kudarca a tíz év kormányzásának?

G. G.: Nehéz választani, de talán

A gazdaságpolitikában magáért beszélnek az eredmények, elég, ha a jövedelmek utóbbi nyolc évben tapasztalt emelkedését nézzük, vagy azt, hogy idén március elején kilencszázezerrel többen dolgoztak, mint tíz éve. Tény, hogy Magyarország ma is az Európai Unió szegényebb országai közé tartozik, de olyan nagyságrendű fejlődés, amilyen a 2010-es kormányváltástól a járvány kitöréséig végbement, soha korábban nem volt tapasztalható. A családpolitikában még mindig nem értük el azt, amit szeretnénk, de érdemben javultak a demográfiai adatok. Az is biztos, hogy ma Európában Magyarország költi hazai összterméke legnagyobb hányadát családpolitikára. Családbarát ország lettünk. A nemzetpolitikában pedig eltakarítottuk annak a hazaárulásnak a piszkos nyomait, amelyet a Gyurcsány-kormány maga után hagyott. Száz évvel Trianon után az állampolgárság megadásával, azzal, hogy kiszélesítettük a határon túli nemzetrészek közti együttműködés fórumait, kézzelfoghatóvá vált az Antall József által hangsúlyozott, tizenötmillió magyarért viselt állami felelősség.

S. A.: A rendszerváltás utáni magyar társadalomfejlődésnek súlyos terhe volt az elhúzódó foglalkoztatási krízis. Ez nem pusztán gazdasági kérdés, hanem komoly társadalom-lélektani probléma is, amely erősen kiéleződött a 2010-es kormányváltást megelőző évekre. Ezt jól érzékelte Orbán Viktor. Valóban, a nemzetpolitikában történtek fontos és maradandó lépések. A 2010 előttihez képest érzékelhetően javult a közbiztonság. Viszont a gazdasági eredményeket felszínesnek tartom. Bár a kormánynak minden eszköze megvolt ahhoz, hogy fordulatot hajtson végre a gazdaságpolitikában, megalkudott azzal, hogy olcsó, könnyen kizsákmányolható munkaerőre épülő összeszerelő ország lettünk. Az, hogy Orbán a német autóipar cselédjévé tette Magyarországot, zsákutcába tereli a fejlődést. Leszállították a tankötelezettségi korhatárt, az alacsonyabb jövedelmű családok gyermekeinek a mobilitási lehetőségei beszűkültek. Nem az a probléma, hogy a közszolgáltatásokból, a média- és bankszektorból jelentős mértékben kiszorították a külföldi tulajdont. De tartom: a globális nagytőkének nem az értékteremtésre képtelen hűbéri rendszer, hanem az erősödő helyi gazdaság, szövetkezetek és a kreatív kistulajdonosi réteg lehet az alternatívája.

***

Gulyás Gergely

1981-ben született Budapesten. Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. 2001 óta a Fidesz tagja, 2010-től országgyűlési képviselő. A magyar alkotmányozási folyamat idején az alkotmány-­előkészítő eseti bizottság alelnöke. 2015-től 2019-ig a párt alelnöke, 2014 májusától 2017 októberéig az Országgyűlés alelnöke, a törvényalkotási bizottság elnöke. 2017 októbere és 2018 májusa között frakcióvezető, 2018 májusától a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Schiffer András

1971-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán diplomázott 1995-ben. A Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda vezetője, 1996-tól a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, majd ügyvivője. 2000-ben alapító tagja volt a Védegyletnek, 2007 őszén pedig az LMP-nek. 2013 és 2016 között a párt társelnöke volt, majd 2016 májusában bejelentette, hogy lemond a tisztségről, és visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát is. 2018 májusában kilépett az LMP-ből.