Egy ország, ahol jobbra tolódott a baloldal

Vargha Márk írása a Mandiner hetilapban.

Paradigmaváltás: korszerűtlenné vált tudományos, illetve politikai szemlélet módosulása vagy gyökeres megváltozása. Dániában széles körben ezzel a szóval írják le azt a folyamatot, amely az utóbbi időben bekövetkezett a migrációs politikában. A közhangulatra reagálva ugyanis az addig mindvégig engedékeny álláspontot képviselő, kisebbségben kormányzó Szociáldemokrácia párt is a szigorú álláspont képviselői mellé állt. A fordulat lényege: a menekültek végleges letelepedése és integrációja helyett az állam célja az ideiglenes letelepítés és aztán a hazájukba való visszaküldés.

A nemzetiségileg évszázadokon át homogén Dánia, ahogy megannyi más nyugati ország, a második világháború után magához térő gazdasága felpörgetéséhez vendégmunkások toborzásába kezdett. 1967-től elsősorban törökök áramlottak az országba, akik a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági növekedésének időszakos megtorpanása miatt északnak vették az irányt, az első hullámban Dánia, később Svédország, végül Norvégia felé. Így előfordulhat, hogy ugyanazon anatóliai falubeli nagycsaládból az egyik unokatestvér Koppenhágában, a másik Stockholmban, a harmadik Oslóban él. Viszonylag jelentős volt a pakisztániak és a marokkóiak száma is. 

Az olajválság kitörésekor a vendégmunkások nagy részét elbocsátották. Versenyelőnyük végleg elveszett, ám – a naiv reményekre rácáfolva – nem tértek haza. A hetvenes évek végétől két újabb hullám következett a bevándorlásban: a családegyesítéseké és a fegyveres konfliktusok, rezsimváltások elől menekülőké. A dán társadalom összetétele megváltozott, s itt is állandósult a különböző kulturális hátterű első és második generációs bevándorlókkal való együttélés problémája.