Számos kritikát kapok, hogy miért nem foglalok állást politikai kérdésekben
A mindenkori köztársasági elnök a magyarság egészét és egységét képviseli.
A koronavírus okozta válság miatt a segítő kormányintézkedések ellenére inognak a munkahelyek a nagy gondba került szektorokban. A vendéglátóipar és a bevásárlóközpontok tájékán gyűjtött történetek érzékeltetik, mi zajlik a munka világában a veszélyhelyzet óta.
Joó István riportja a Mandiner hetilapban.
Vasroló mögött szinte az egész vendéglátóipar. Abban a megyei jogú városban is, ahol miközben a nemzetközi óriás termelőcégek csak egy-két hetes leállásokat jelentenek be – vevő partnereik leállására hivatkozva –, az éttermek nagy többsége elbocsátotta alkalmazottait, és bezárt. Ez lett az osztályrésze a negyvenhét éves Lídiának is, aki hat éve dolgozott olyan étteremben, ahol főszezonban egymilliós, de a kora tavaszi időkben is félmilliós napi bevételt szoktak kasszírozni. A koronavírussal összefüggő veszélyhelyzet hivatalos kihirdetése, a megfertőződéstől való félelem, illetve a 15 órai nyitvatartási határ bejelentése után a forgalom látványosan csökkent, elmaradt az ebédmenüsök serege is.
Válaszd önszántadból a munkanélkülit
Az étteremhálózat tulajdonosai összehívták Lídia munkahelyének tizennyolc alkalmazottját, és közölték: mivel annyi bevétel sincs, hogy a dolgozók bérét és az alapanyagok árát fedezze, ezért vagy menjenek fizetés nélküli szabadságra úgy, hogy még a társadalombiztosításukat is maguk fizetik, vagy „önszántukból” válasszák a munkanélküliséget. A cég ugyanis rossz helyzetben van, nincs tartaléka az állomány megőrzésére nemhogy a bér, de a töredékének a megadásával sem, az állam pedig – mutogattak fölfelé – nem ad rendkívüli bértámogatást. Az állománygyűlés különben pont aznap volt, csak valamivel korábban, amikor Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette hat, a vírushelyzet miatt bajba jutott szektor, beleértve a vendéglátóipar munkáltatóinak a járulékfizetés időleges elengedését, a munkavállalóknak pedig azt, hogy jelentősen csökkentik a járulékaikat, a nyugdíjjárulékot pedig elengedik. „Minket ez már későn érintett, és eleve kevés lett volna ahhoz, hogy a főnökeink visszakozzanak” – véli a felszolgáló.
Néhány napot még dolgozhattak, de alig jött vendég, a 15 órai nyitvatartási határidővel végképp leült a forgalom. Lídia tehát a kollégáihoz hasonlóan belement abba, hogy közös megegyezéssel felbontsák a munkaviszonyt. De hát nem tudta, hogy hat év után járna neki a végkielégítés? „Hogyne tudtam volna – sóhajt –, de úgy gondolkodtunk a férjemmel, hogy a biztosat választjuk a bizonytalan helyett. Ha elkezdek a végkielégítésért harcolni, nem tudok idejében álláskeresőnek regisztrálni. Így is az utolsó voltam, akivel a munkaügyi központ személyesen tárgyalt, utánam már kitették a táblát, hogy attól fogva csak online ügyintézés van, ami nekem nem ment volna… Márpedig nekünk lakáshitelünk van, és olyan biztosítást kötöttünk, hogy ha álláskeresővé válok, arra az időre a biztosító törleszti tovább a hitelt. Még jó, hogy észnél voltam, és a felmondásba belefogalmaztam, hogy a munkaviszony megszüntetésének oka leépítés. Enélkül semmi esélyem nem volna a biztosítónál.”