A matoke és a menekültek földjén

A poros, vörösessárga téli Kenya után a közvetlen szomszédságban fekvő Uganda buja zöldje kifejezetten üdítően hat. Pedig a száraz évszak ellenére Kenyában is sokat esett az eső. Igaz, ennek nem annyira a helyiek, mint inkább az egyiptomi vándorsáskák örültek, e rovar invázióját nagyban elősegíti a klímaváltozás, pontosabban az annak hatására megjelenő kelet-afrikai esőzések és dús növényzet.

Biztos pont Afrika szívében

Az ugandai fővárostól, Kampalától negyven kilométerre fekvő Entebbében leszállva az ember rögtön érzi, hogy már nem a kenyai felföldön jár. A levegő párásabb, a tiszta horizontok eltűnnek, a vegetáció élénkebb, és az égbolt sokkal közelebb lebeg a fejünk felett. Uganda biztos pontként áll egy meglehetősen problémás régióban. Mindez sajátos paradoxonban van azzal, hogy a hetvenes-nyolcvanas években az ország számos negatív szenzációval szolgált a világnak, például az „utolsó skót király”, Idi Amin véres diktatúrájával, valamint a Joseph Kony által vezetett, hírhedt Az Úr Ellenállási Hadserege lázadócsoport tevékenységével, amely keresztény gyökerű, zavaros ideológiával próbálta igazolni a gyerek katonák tömeges alkalmazását a közép-afrikai konfliktusokban – kezdetben sajnos meglepően sikeresen. Mindez már a múlté: Idi Amin rég elvesztette hatalmát, Joseph Kony pedig – miután mozgalmát szétverték az ugandai erők – ismeretlen helyen bujkál.

Az ország kifejezetten biztonságos. A stabilitásnak persze ára is van: az elnök, Afrika egyik „erős embere”, Yoweri Museveni 1986 óta tölti be az államfői posztot, így egyike a kontinens legrégebb óta regnáló politikusainak. A külföldi szereplők alapvetően szemet hunynak Museveni vezetése felett, mivel az ugandai kormány tudatosan épített olyan témákra, amelyek révén megnyerhette a nagyhatalmak rokonszenvét. Ezek a belső rend mellett a terrorellenes háborúban való részvétel, illetve a térség nagy konfliktuszónáiból – a Kongói Demokratikus Köztársaságból és Dél-Szudánból – érkező menekültek befogadása voltak.