Ő egy ügyes, klasszikus mikromenedzser, aki az adott napi problémára koncentrál. Az apró ügyek elintézéséhez nagyon hasznosak, de komoly, távlatos dolgokat nem lehet rájuk bízni.
Paradise Lost. Ma már csak úgy emlegetik az angol, Halifaxban alakult zenekart, mint a gothic metal stílus alapítói, az 1990-es, most 35 éves debütáló albumuk azonban csak a kezdet volt.
Bognár Szilvia a kortárs magyar folk egyik meghatározó énekesnőjévé vált, számos formációban játszott számos kiváló zenésszel. Legutóbbi albumának 2013-as megjelenése óta sok év telt el, így különösen örömteli, hogy idén új lemezzel jelentkezett.
A 2017-es, több száz regényt tartalmazó Paperbacks from Hell újabb gyöngyszemet sodort a partra, A kikiáltóban pedig az a legdurvább, hogy cselekménye bármikor, bárhol megtörténhet.
A klasszikus horrorfilm és a „megszállt ház” toposz egyik alapvetése pedig azóta indult meg lefelé azon a lejtőn, ahol már úgy tűnik, hogy nincs megállás.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg keddre virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 120 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.
p
2
1
26
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!