Az év horrorja Argentínából, ami igazából tavalyi – Amikor a gonosz leselkedik
Egy film, amely végre magasról tesz a politikai korrektségre, és amiben egyedül az számít, hogy a gonoszt teljes valóságában lássuk.
A klasszikus horrorfilm és a „megszállt ház” toposz egyik alapvetése pedig azóta indult meg lefelé azon a lejtőn, ahol már úgy tűnik, hogy nincs megállás.
Nyitókép: Twentieth Century Fox Film Corporation/Getty Images
Megszállt ház. Igazán közkedvelt toposz, melyben jön a boldog vagy már eleve nem olyan boldog házaspár a gyerekekkel, beköltöznek egy szörnyű múlttal rendelkező ingatlanba, majd lassan nemcsak a feje tetejére áll minden, de rosszabb esetben a családtagok is egymás ellen fordulnak. Persze akad az alműfajnak más, régebbi klasszikusa is, mint például Robert Wise rendezésében a máig zseniális megoldásokkal rendelkező, hipnotikus hangulatú A ház hideg szíve, 1963-ból, vagy éppen az 1976-os Burnt Offerings. Mégis, ha megszállt házról esik szó, Amityville szelleme a mai napig kísért.
A DeFeo-család még a ‘60-as években vette birtokába az Amityville-i, az Ocean sugárút 112-es száma alá épült házat, melybe azonnal beleszerettek. Az ingatlan a méretei miatt kényelmes otthont biztosított, hiszen DeFeoék nagy családot szerettek volna. Az álom idővel valóra is vált, hiszen évekkel később Ronald DeFeo Sr. és felesége, Louise DeFeo már öt gyerekkel élt az épületben, köztük a legidősebb testvérrel, az 1974-ben hírhedtté vált Ronald DeFeóval.
Bár Ronald, az édesapa, kemény kézzel bánt gyermekeivel, legszigorúbb mégis elsőszülött fiával volt, akit két éves korától fizikailag is bántalmazott. A kisebbik Ronaldot iskolatársai is kirekesztették és gúnyolták, majd a fiút 17 évesen eltanácsolták, így talán nem meglepő, hogy a drogok világába menekült és heroinfüggő lett. Édesapja az anyját is rendszeresen bántalmazta, amiatt a harag fokozatosan nőtt benne.
Végül 1974. november 13-án a kisváros szörnyű tragédiára kelt. Hajnali 3 körül ugyanis Ronald DeFeo Jr.
egy vadászpuskával járta be a ház minden szobáját, hogy minden egyes családtagjával végezzen.
Édesapja testét két lövés érte, így legalább hét lövés dördült el az épületben. Ami mégis rejtély, azt részben a lövések zaja, vagyis azok hiánya okozta: az akkor 23 éves férfi nem használt hangtompítót, emiatt a környéken élőknek hallaniuk kellett volna, ahogy a hangos, 35-ös kaliberű fegyver többször eldördül – a szomszédok mégsem észleltek mást, csak a kutyaugatást.
Ezt is ajánljuk a témában
Egy film, amely végre magasról tesz a politikai korrektségre, és amiben egyedül az számít, hogy a gonoszt teljes valóságában lássuk.
Ami érdekesség még, hogy Ronald, miután elkövette a gyilkosságokat, megmosakodott, majd munkába indult, ahonnan később hazatérve vette észre a holttesteket, hogy pánikolva a közeli kocsmába siessen, és közölje, hogy valaki megölte az egész családot. Persze a nyomozók sem estek a fejükre, sőt a nyomok alapján úgy vélték, hogy a DeFeo-fiú nem egyedül követte el a bűntényt.
A közvélemény emellett sok mindent képzelt a történetbe, a biztosítási csalástól a családfő erőszakosságán át a maffia-ügyletig.
Ronald vallomása alapján az LSD-ző fiú aznap éjjel nem volt beszámítható állapotban, állítása szerint hangok utasítottak a mészárlás elkövetésére. Ettől függetlenül ezután a házhoz alacsony áron jutott hozzá a Lutz család a házaspár két gyermekével, majd az 1975 december 18-i beköltözés után papot hívtak, hogy az áldja meg a lakást, de állítólag egy gonosz hang távozásra szólította fel az atyát.
Lutzék későbbi beszámolói szerint a ház pokoli volt, olyan jelenségekkel, mint a falból folyó sötét színű massza, hőingadozások, poltergeist-jelenségek, láthatatlan erők.
George ráadásul éjjelente negyed négy körül (a DeFeo-gyilkosságok becsült idejében) ébredt, a kisebbik gyerek pedig Jodie-val, egy képzeletbeli baráttal társalgott rendszeresen, aki néha malac formájában is megjelent. Mindezt a család 28 napig bírta, azután fejvesztve menekültek otthonukból.
Ezt is ajánljuk a témában
Egy interjú keretein belül nemcsak a rend születéséről, történetéről és hazai helyzetéről, de a hit és a horror kapcsolatáról is beszéltünk, sőt a világ helyzete is szóba került.
Sok más szakértő mellett a Warren-házaspár is megjelent a helyszínen, és bár valódi bizonyíték soha nem született a házban rejlő gonosz kapcsán, Lorraine Warren kimondottan megrémült a helyszínen, ahol a gonosz jelenlétét érzékelte és egyetlen fotó is született egy fénylő szemű alakról, akit sokan az egyik DeFeo-gyermekként azonosítottak be. Ha más nem, arra viszont jó volt az általános hírverés, hogy a Lutz-családnak hála egy könyv jelent meg a témában. Az Amityville Horror, ami a komolyabb bevétel mellett egy filmfeldolgozás alapjait is megteremtette. Ez lett az 1979-es The Amityville Horror, avagy A rettegés háza.
És bár a Stuart Rosenberg rendezte, Amerikában 1979. július 27-én bemutatott horrorfilmen meglátszódik a kor, avagy az eltelt 45 év, azért még mindig hatásos műről van szó. A Superman-filmekből Lois Lane-ként ismert, az 1974-es Fekete karácsonnyal már bizonyított Margot Kidder különösen jól szerepel aggódó anyaként és feleségként, miközben James Brolin nem annyira tündököl, pedig a bemutató után lett volna oka a boldogságra: a relatíve alacsony költségvetés miatt a bérét nem vitték túlzásba, ehelyett részesedést ígértek neki a bevételből, ami kimondottan magasra rúgott a végére.
Mivel a The Amityville Horror kasszasikerré vált, 17 millió dollár (ma nagyjából 70 millió, magyar forintban 25 milliárd) ütötte a markát.
Persze a film nem véletlenül vált ennyire sikeressé. Bemutatásakor a minden idők top10-es listájára is felkúszott. Lalo Schifrin muzsikája megadta az alaphangot a borzongató hangulathoz, aminek köszönhetően egy-egy jelenetnél még a mai nézőkön is kitör a frász. A háznak eleve van egy kisugárzása, belső terei a fényképezésnek hála fenyegetőek, ha pedig igazán jól akarunk szórakozni, elfelejtjük a sajnos gyenge magyar szinkront, mert a teljes élményhez ezúttal is csak hozzáad az eredeti hang.
Ezt is ajánljuk a témában
Törőcsik Tibor tanácsadó szakpszichológussal ezúttal a horror műfaj hatásairól és a félelem érzetéről beszéltünk.
Azért hiába a remek kezdés, ha egyszer a folytatások minősége már konstans módon zuhant. Az 1982-es folytatás még rendben volt, de a ‘83-as harmadik rész már az akkoriban is éppen hódító 3D-nek lett alárendelve, aztán a videóra szánt sokadik részek már nem is a házban játszódtak, mert az elpusztult, hanem mindig valahol máshol, ahol felbukkant egy, eredetileg az épületben használt bútor.
Még a 2005-ös, Ryan Reynolds-os remake fogyasztható, de nem jobb az eredetinél, ellenben a 2017-es Az örökség óta olyan epizódok látnak napvilágot, amik még paródiának is rettenetesek lennének.
És akkor a borzalmas, 2020-as Amityville Vibratorról ne is beszéljünk.
Az tehát egyértelmű, hogy az 1979-es eredeti klasszikus horrornak számít, ami aztán számos filmre lett hatással (akár az 1982-es Poltergeist – Kopogó szellemre is), éppen ezért ajánlható, mint születésnapos. Mára már persze vesztett kicsit a varázsából, de nem annyit, hogy az ijedősebbek ne a takaró alá bújva hallgassák végig a játékidő felét, miközben a bátrabbak az eredettörténet utánaolvasása mellett állnak a teljes sorozatnak. És bizony a későbbi epizódok némelyike valóban félelmet keltő. Csak éppen nem a horror elemek miatt.