Száz százalékban magyar teljesítmény

A családdal, a barátokkal milyen gyakran szoktak futballmeccsre járni?

Fradista vagyok, amióta az eszemet tudom, apai és nagyapai örökség, a családban mindenki Ferencváros-drukker volt. Édesapám a Lónyay utcai református gimnáziumba járt a háború előtt, majd a Ludovika Akadémiára a háború alatt, az utolsó évfolyamon végzett – az Üllői út körül élte gyerekkorát és ifjú éveit, teli volt sztorikkal a legendás időkből. Tízéves voltam, amikor hosszas könyörgés után először elvitt egy Fradi–Dózsára. 5-0-ra vertük a lilákat, Szokolai mesterhármast rúgott, a nap minden pillanatára emlékszem. Életem egyik legerősebb örömérzése, ahogy a verőfényes áprilisi napsütésben az első gólnál apa nyakába ugrom. Azóta járok meccsre, mostanság havonta egy-két alkalommal.

Ezek szerint már gyerekként rajongó lett?

Mint sok fiúgyereket, engem is évekig csak a foci érdekelt. Sokáig újságot is csak Népsportot és Labdarúgást olvastam. Eleven emlék az apámmal fekete-fehér tévénken nézett argentínai vb, hetekig Nyilasi vagy Bettega voltam felváltva a lakótelepi dühöngőben. Szintén édesapámtól kaptam a gombfoci őrületét – még tizennégy évesen is világbajnokságot játszottam az ebédlőasztalon, a csapatok egy részét magam tákoltam össze csapatképek fejeit kivágva és papírra ragasztgatva. Saját Népsport-kiadványt is készítettem, tudósításokat írva minden meccsről, amelyeket végül is magam játszottam magammal… És persze próbálkoztam a játékkal is, Angyalföldön jártam suliba, a tehetségemről sok mindent elmond, hogy a Vasas B csapatában többnyire csere voltam csak a serdülőbajnokságban…