A kárpátaljai Aknaszlatinán élő Takár Károly utálja a politikát. A veterán sóbányászt és megállíthatatlan sportember-aktivistát csak egy cél vezérli: a magyar tudat és örökség megőrzése.
A középkor óta sóbányájáról nevezetes, egykor szebb napokat látott Aknaszlatina katolikus templomának kertjében találkozunk Takár Károllyal. Rögtön az elején leszögezi: kizárólag a bányászemlékmű tövébe hajlandó velem leülni, és csak akkor fog velem beszélni, ha a cikkben Katyó néven fogom emlegetni. Kérdésemre azzal érvel: „Ha azt kérdezed, hol lakik Takár Károly, nem mondja meg neked senki; de ha úgy kérdezed, hogy Katyó merre lakik, mindenki segíteni fog neked.”
TRAGIKUS-VÍG BÁNYÁSZÉLET
A 69 éves Katyó története időben a családi múltban, térben a föld alá nyúlva kezdődik. Bányászcsalád sarjaként született Szlatinán 1950-ben. Nagyapja és édesapja is sóbányász volt, utóbbiból később sómolnár lett. „Belőlem hamar bányász lett, a sópára illata nagyon megcsapott, mert gyakran bejártam édesapámhoz a sómalomba. Eldöntöttem, hogy itt akarok dolgozni, tovább fogom vinni a családi tradíciókat.” 1968-ban befejezte az iskolát, aztán elkerült a szovjet hadseregbe. Három évet szolgált Szibériában, majd 1971-ben, a leszerelés után rögtön sóvágónak jelentkezett a 8-as számú Lajos-bányába. „Annak idején szépen kerestünk, de a bánya a pokol tornáca, és én abban dolgoztam vagy harminckét esztendőt. Ebből kifolyólag az egészségem javát otthagytam a bányában, és ezt a mai napig el kell viselnem. De büszkén teszem ezt, mert tudom, hogy letettem valamit az asztalra, és nem éltem le az életemet hereként.”