Mindenki szem a láncban I.

Manapság nem sokan kedvelik a „politikai filozofálgatást”. Elvontan magasröptűnek tartják, miközben a politika mindennapi, gyakorlati problémákról szól – felesleges hát a túlzásba vitt okoskodás. A lényegi „invenció” azonban az, hogy mindenkinek magának kell rájönnie: látszólag bármennyire is a praktikum és a pragmatizmus határozza meg a „közügyek vitelét”, akarva vagy akaratlanul, de minden döntés, sztorimesélés mögött ott van egy értékválasztás. A modern, progresszív „tudományosság” egyik óriási hazugsága tehát, hogy a filozófia nem fontos, pusztán csak egy diszciplína a sok közül – ahogy a teológia is.

A „filozofálgatás” politikai szempontból pontosan azért elengedhetetlen, mert azzal a „végső” morális és erkölcsi kérdésekre keressük a választ. Hogy adott esetben választani tudjunk Jó és Rossz között, amiből aztán megannyi egyéb döntés is következik. Bár a feltétlen hit a „tudomány” és a „szakmaiság” végtelen progresszivitásában a filozófiamentes semlegességet és konszenzusmániát hirdeti, azzal valójában saját központi értékmoduljait, a nihilt és a devianciát teszi meg origóvá. Így „észrevétlenül” a progresszió által elmesélt történet válik a mindent keretező történetté.