Iszlamisták lőtávolban

2019. november 02. 11:26

Sokszor jelentették már be az Iszlám Állam elbukását – de sok ezer harcosa ma is aktívan kitart olyan területeken, amelyeket sem a kurdok, sem az iraki kormányerők nem ellenőriznek. Dezső Tamás helyszíni tudósítása az iraki senki földjéről, ahol lőtávolban mozognak az utolsó iszlamista harcosok.

2019. november 02. 11:26
null
Dezső Tamás

Irakban az Iszlám Állam, vagy inkább a kalifátus legyőzése, területi kiterjedésének megszűnése 2017 végére teljessé vált. Haider al-Abadi miniszterelnök 2017. február 19-én jelentette be a Moszul nyugati, a Tigris jobb partján fekvő városrészének visszafoglalására indított offenzíva kezdetét, majd júliusban Moszul felszabadítását, végül pedig 2017 decemberében az Iszlám Állam iraki legyőzését. Sokan hitték azt, hogy ezzel vége a háborúnak. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb és riasztóbb.

AZ ISZLÁM ÁLLAM UTOLSÓ MENEDÉKE

Irak területének azon részén – Moszultól Mahmúron, Kirkukon és a Hamrin-hegységen keresztül egészen az iráni határ közelében fekvő Hanakinig vagy Kifréig –, amelyen szunnita arab népesség lakik, az Iszlám Állam helyben maradt harcosai a mai napig aktívak. Ez az aktivitás öngyilkos merényletekben, ellenőrző pontok elleni rajtaütésekben, emberrablásokban és a foglyok eleven lefejezésében ölt testet. Ahogy megszokhattuk.

„A dzsihád globálissá vált, népszerűsége töretlen”
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!