És ki emlékszik még az IKV-ra?

1976. augusztus 29-én a szomszédék konyhájában ültem, és A Bara farm elfoglalása című regényemen dolgoztam. Kinn szakadt az eső, a vízkopogás egyhangú, mégis kaotikus hangja Ligeti György száz metronómra írt Poème symphonique-jára emlékeztetett. Munkámat úttörőhöz illő figyelemmel végeztem. Színessel megrajzoltam a borítót, majd nekiláttam a könyvészetileg ezzel egységet alkotó belív megírásának, remélve, hogy gondviselőim érkezéséig végzek vele. A felügyeletemmel megbízott, testes Radics Irénke néni káromkodása azonban megakasztott a munkában, amikor felismerte, hogy az ingatlankezelő által felújítás címén eltávolított tető hiányában úgy zubog bérleménye falán a víz, akár a Szalajka. Az eset azt példázza, hogy a gazdaságirányítás központosított rendszerében egy állami vállalat nem éppen leláncolt Prométheuszként viaskodott az emberi faj jólétéért. Ellenkezőleg, a szükségletek kielégítése helyett működése minden napján reménytelenséget termelt.