Brazil gettók, középköri körülmények – bemutatták, hová süllyedt az újpesti Duna-part Karácsonyék vezetése alatt (VIDEÓ)
Szentkirályi Alexandra szerint muszáj változtatni, „Budapesten sehol nem lehet hajléktalan favella”!
Zavaros parkolási szerződések, problémás gazdálkodás, nem nyilvános önkormányzati tartozások és 2100 elültetett fa. Mire lehet ez elég? Mérlegre tettük a főpolgármesteri címért induló Karácsony Gergely előző ciklusban Zuglóban végzett városvezetői munkáját.
Az önkormányzati választáshoz közeledve értékeltük a főpolgármesteri címért induló XIV. kerületi városvezető, Karácsony Gergely jelenlegi ciklusban nyújtott teljesítményét. A Párbeszéd társelnöke 2014-ben az MSZP támogatásával nem egészen három százalékkal nyerte meg a zuglói polgármester-választást a jelenlegi alpolgármesterrel, a fideszes Rozgonyi Zoltánnal szemben.
GAZDÁLKODÁS
Karácsony Gergely polgármesteri teljesítményének megítélésénél az egyik legfontosabb szempont a kerület gazdálkodásának mérlege. A számok nem túl hízelgők rá nézve, ugyanis a párbeszédes politikus 2014-ben úgy vette át Zugló vezetését, hogy 2 milliárd forint volt a kasszában, idén szeptember elejére viszont alig több mint 50 millió forint maradt az önkormányzat számláján. Erről Papp Imre jegyző, a Gyurcsány-kormányok államtitkára hivatalos levélben tájékoztatta Kovács Balázs fideszes önkormányzati képviselőt szeptember 16-án. Karácsony Gergely szeptember 24-én ellenben azt állította, az önkormányzat számláján 1,3 milliárd forint van, erre vonatkozó dokumentumot viszont sehol sem mutatott be.
ÁTLÁTHATÓSÁG
Arról, hogy gondok vannak a kerület gazdálkodásával, már tavaly is lehetett hallani. Épp a jegyző volt az, aki a pénzügyi és költségvetési bizottság december 14-ei rendkívüli ülésén kijelentette: Zugló hitelből él, és 2 milliárd forint a védőpajzs, amely a költségvetést hónapról hónapra életben tartja. Karácsony Gergely erre reagálva többször kijelentette, hogy a kerületnek nincs adóssága, de amikor Kovács Balázs az önkormányzat kifizetetlen számláinak listáját kérte – a számlakibocsátóra, a számlák összegére és a fizetési határidőre vonatkozó adatokkal –, a rendszeresen az átláthatóság fontosságáról beszélő polgármester az információs törvényre hivatkozva megtagadta a kérést, mondván ezek az adatok tíz évig nem nyilvánosak. Kovács, aki emiatt bírósághoz fordult, úgy tudja, az önkormányzat saját cégeinek is tartozik.