Bátran, frissen, hittel: így született Pasarét modernista temploma

„Pasarét, az Pasarét…!” E megjegyzés a Páduai Szent Antal-plébániatemplom első plébánosától származik. A Pasaréti tér nemcsak közlekedési, de lelki csomópontja is a II. kerületnek, főhelyén a magyarországi korai modernizmus egyik legmeghatározóbb épületével, a ferences templommal és a hozzákapcsolódó rendházzal, valamint a benne immáron nyolcvanöt éve folyamatosan élő szerzetesközösséggel.

Pasarét a 19. és 20. század fordulóján kezdett benépesülni, eleinte nyaralótelepként, majd népszerű villanegyedként, ahol aztán a Margit körúti ferencesek is letelepedtek. A templomtervezés hamar elindult – majd élénk viták tárgyává vált. Többszöri nekifutás után Rimanóczy Gyula, a modernista avantgárd építész egyik fő műveként, egy akkoriban rendkívül újszerű stílusban vált valósággá a templom és rendháza.

Az építkezést eleinte akadályozta a városvezetés, mert rendkívül idegenkedett a külföldről beszüremkedő modernista stílustól, és inkább a Horthy-korszakra jellemző neobarokkot favorizálta. Érdekes módon az egyház állt a modernebb felfogás mellé. „Az úgynevezett művelt közönség megszokta, hogy az építőművészetet a részletformákkal vagy a falra rakott dísszel azonosítsa, azért szokatlan és sivár neki a modern építészet egyszerűsége. Pedig az új építészet a talmi, utánzott dísz helyett őszinte, nemes szépséget hoz. Ha ennek meglátása és értékelése elmélyedést kíván a szemlélőtől, csak természetes, hisz éppen az volna a különös, ha komoly, nagyigényű műalkotások tartalma – s a templom is az – csak úgy egy látásra ki volna meríthető. Nehezíti a megértést, hogy az új építészet a lényegre megy, ami az átlagembernek mindig kényelmetlen” – írta a vita kapcsán Somogyi Antal teológiai tanár. Sallós Csaba építész a Budai Polgár hasábjain eleveníti fel, hogy a ferencesek úgy gondolták, az épület puritán egyszerűsége nagyon is megfelel Assisi Szent Ferenc elveinek.