nem az Audi, amelynek üzleti titkai a szerződésben szerepeltek. Győrben innentől kezdve bármelyik befektető számolhat azzal, hogy politikai kampányok részeként nyilvánosságra hozzák a szerződéseit. Akkor is, ha abból a köznek semmiféle haszna nincs, hiszen a helyi iparűzési adó mértéke nyilvános, a mostani szerződés legfeljebb a győrszentiváni bölcsődék nyitvatartási idejének hátterét világítja meg az érdeklődő győriek számára.
Ennél azonban fontosabb, hogy a polgármester tartalmi állítása sem állja ki az igazság próbáját. Az önkormányzat ugyanis nem kivételezett az Audival, minden győri vállalkozásnak ugyanazt a megyei jogú városok között rekordalacsony, 1,6 százalékos hipát kell fizetnie 2018 óta.
A vállalatokra vonatkozó adócsökkentéseknek pedig az a jellemzőjük, hogy már rövidebb távon sem csökkentik, hanem növelik az adóbevételeket, hiszen alacsonyabb adók mellett több pénz marad befektetni, létszámot bővíteni,
és a megyei jogú városok körében unikálisan alacsony adókulcs különlegesen vonzó befektetési helyszínné tette Győrt.
Minden szám azt igazolja, hogy Győr hasznát látja az alacsony adónak. A város ipari parkja már 2022-ben betelt, a helyi iparűzési adóból származó bevételeken pedig egyáltalán nem látszik, hogy „rosszul öregedett” volna az adócsökkentést tartalmazó szerződés.