Acsarkodik a Tisza a bankadó miatt, pedig a 14. havi nyugdíj múlik rajta

A bankszektor különadójának emelésével teremti meg a fedezetet a kormány többek közt a 14. havi nyugdíj bevezetésére.


A bankszektor különadójának emelésével teremti meg a fedezetet a kormány többek közt a 14. havi nyugdíj bevezetésére.


A Zrt. a félreértések elkerülése végett megismételte állásfoglalását, melyben már úgy fogalmaztak, hogy a kedvezőtlenebb hitelminősítés elkerülése érdekében lehet szükség a kiigazításokra.


Vannak olyan pénzintézetek, amelyek még a különbözetet is visszautalják az ügyfeleknek.


Eddig hét pénzintézet jelezte, hogy inflációkövető díjemelést hajt végre.


A pénzintézetet 1991-ben alapították a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására.



A lista első négy helyét a kínaiak foglalják el. Mintegy 20 ezer milliárd dollárért felelősek, ezzel a pénzintézetek összvagyonának több mint egyharmada az ő termeikben és számláikon lapul.


Bankot lehet váltani, de a teremtés, s benne a biológia törvényei szerint nemet nem.



A szankciókkal sújtott bankok nem férhetnek hozzá az amerikai pénzügyi rendszerhez.


A pénzintézet kizárólagos tulajdonosa a bukaresti pénzügyminisztérium lesz.







