Meghátrált Helif egyik legnagyobb támogatója – Trump lehet a háttérben

Az eddig woke-arcként kampányoló NOB-elnökjelölt 180 fokos fordulatot vett, és ma már a női sportolók védelmének leghangosabb képviselőjeként próbál feltűnni.


Az eddig woke-arcként kampányoló NOB-elnökjelölt 180 fokos fordulatot vett, és ma már a női sportolók védelmének leghangosabb képviselőjeként próbál feltűnni.


Van aki nyitott lenne az oroszok visszatérésére.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki székéért folyó versengésben több álláspont is elhangzott.


Imane Helif tajvani hasonmása vissza is lépett egy versenyen.


A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke azok után nyilatkozott lapunknak, hogy bejelentették: a magyar főváros ad otthont az első Világdöntőnek.


Magyar bronzérem, lánykérés a célban, extatikus ünneplések, megosztott aranyérem, egy nagy bukás és a dicsőséges visszatérés – csodálatos történeteket láthattunk a Magyarország által rendezett világbajnokságon.


Sebastian Coe nem tud szabadulni Budapest varázsától. A világ egyik legtekintélyesebb sportvezetője újra Budapesten járt, és most még több dicsérettel halmozott el minket. Csisztu Zsuzsa írása.


Óriási szakmai és közönségsikert hozott a budapesti atlétikai vb, ez derült ki a világ egyik legnagyobb független piackutató cége, a Nielsen felmérése alapján.


Ha egy üzlet beindul! A Guardian után az Inside the games is idézi Lord Sebastian Coe Orbán Viktor miniszterelnököt dicsérő szavait és bátorítását egy budapesti olimpiai pályázat ügyében.


A Guardian két dolgot írt le nagyon nehezen: Sebastian Coe Orbán Viktort dicsérő szavait és azt, hogy szerinte Budapest készen áll egy olimpia megrendezésére.


A magyar miniszterelnök szombat reggel fogadta Sebastian Coe-t.


A Mandiner kérdésére elmondta miért olyan fontos számára, hogy az új elnökségben megvalósult végre a nemek közötti egyenlőség.
