Hatszázmillió fontot égettek el, de végre megtalálták Londonban azt az embert, akit kerestek

Joao Pedro egyike annak a 19 csatárnak, akiket a Chelsea azóta igazolt, amióta 2022-ben amerikai tulajdonba került.


Joao Pedro egyike annak a 19 csatárnak, akiket a Chelsea azóta igazolt, amióta 2022-ben amerikai tulajdonba került.


A szakember kínos helyzetbe került.


Neves különösen jó barátságot ápolt Jotával.


Rúben Nevest, João Cancelót és Pedro Netót is a klubvilágbajnokságon érte a tragikus hír, hogy barátjuk, Diogo Jota halálos autóbalesetet szenvedett. Lehet, hogy pályára sem lépnek a negyeddöntőben.


Mellett még a 40 esztendős Thiago Silva is fiatalnak tűnik.


Egy veterán argentin korai gólja és egy ráadásban bevitt kegyelemdöfés után verte a brazil Fluminense az olasz Intert.


New York és Miami után Charlotte következik.


Élete meccsét játszotta.


A braziloknál senki nem játszik többet a világon.


Sergio Ramos együttese, a Monterrey a második mérkőzésén is döntetlent játszott.


A Borussia Dortmund–Fluminense mérkőzés már a harmadik olyan összecsapás volt a Klubvilágbajnokságon, amelyen nem született találat.


A Hudson folyó partján a piros-fehér-zöld színek dominálnak.


Az 53-szoros brazil válogatott, ötszörös Bajnokok Ligája-győztes futballista a napokban jelentette be visszavonulását. A Mandiner az alábbi összeállítással tiszteleg egy nem mindennapi pályafutás előtt.


Elképesztő jelenetek zajlottak a pályán és a pálya mellett a Fluminense - Botafogo meccsen.
