Lesz még energiánk a holnaphoz?

A megújuló energia termelésének és felhasználásának kihívásairól is érdekes szakértői vita zajlott múlt héten a budapesti ESG Summit konferencián.

A megújuló energia termelésének és felhasználásának kihívásairól is érdekes szakértői vita zajlott múlt héten a budapesti ESG Summit konferencián.
Olcsóbbá válik az állam működése azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és szervezetei megvásárolták a komplexumot.
Hazánk nyersanyagban szegény, de megvan a szükséges szakértői tudása, tudományos háttere és technológiai kompetenciája ahhoz, hogy az új, fenntartható fejlődési modellben a sikeres országok közé kerüljön – mondja Kőrösi Csaba. Interjú a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatójával, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnökével.