Ez az első eset, amikor a NATO orosz katonai eszközöket lő ki a saját területén

Nem biztos, hogy elsőre látható a jelentősége.


Nem biztos, hogy elsőre látható a jelentősége.


A NATO keleti határán ismét forr a levegő: orosz drónok közelítették meg a román légteret. Az ország azonnal reagált.


A kormányváltás után minden marad a régiben.


A nyugati luxusfegyverrel el vannak látva, közben valószínűleg olyan banális eszközökből fogytak ki, mint a teherautó – no meg az ember – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.



„Azzal a feltétellel adományozunk fegyvereket, hogy azokat az ellenség kiűzésére használják” – fogalmazott a dán védelmi miniszter.
