Veséjéből fizetné tartozásait

2009. augusztus 17. 11:04
A pénztelenség néha értelmetlen gondolatokat szül: a kétségbeesett asszony nem lát más kiutat az adósságcsapdából.

Eladná a veséjét egy kétegyházi asszony, hogy a pénzből kifizethessék a tartozásaikat. Törlesztenie kell a lakáshitelt, a gázszolgáltatónak kétszázezer forinttal tartoznak. A férje alig keres, az asszony 90 ezer forintot kap a gyerekek után. A pénz legkésőbb huszadikáig mindig elfogy, de volt olyan, hogy már a fizetésnapon azt nézték, miből vesznek majd kenyeret, mert azonnal egyenlíteni kellett a számlákat. Európában és az Egyesült Államokban ugyanakkor tilos pénzért árulni a szerveket.

Az asszony is tudja, hogy ez Magyarországon bűncselekmény, de nem lát más kiutat reménytelen helyzetéből. Indiában ugyanakkor hagyománya van a szervkereskedelemnek, a szegény falvakban a legtöbb férfi már csak egy tüdővel vagy vesével él. Az interneten tízezer és egymillió euró között kínálják a szerveket. A kétegyházi Tóth Zsoltnét tízezer euró, azaz mintegy 2,8 millió forint már kihúzná a bajból. Ez éppen egy vese ára - írja a Békés Megyei Hírlap.

Eladná veséjét egy nő, hogy pénzhez jusson (Hírszerző)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés