Őszöd emlékezete

2023. május 26. 14:41

Pilhál György
Magyar Nemzet
2006-ban e napon tartott szellemi sztriptízt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

„Nemcsak Kádár János születésnapját üli május 26-án a baloldal, 2006-ban e napon tartott szellemi sztriptízt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a balatonőszödi kormányüdülőben. Egy kétségbeejtő ember öntötte trágár beszédrohamát a publikumra.

Nem csak úgy kicsúszott a száján – tudatosan készült az őszödi beszédre. Élvezte, hogy ő most történelmet ír, szózatáról pedig még sokáig beszélni fognak. (Ez végül is bejött, lám, most is róla elmélkedünk…) Működő demokráciákban ilyenkor a másnapra kijózanodó politikus lemond, esetleg kilép villájának emeleti ablakán. De nem Gyurcsány! Ő a mai napig »igazságbeszédnek« tartja a produkcióját – szó se róla, voltak benne támadhatatlan igazságok. Például amikor közli: »Ennyi tehetségünk van, gyerekek«. Vagy: »Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.«

Teszem hozzá, a szavalat a maga mosdatlansága dacára – esetleg éppen azért! – tényleg korszakos volt. Az idők során igazodási ponttá lett, glédába rendezte a politikai szavazótábort. Lumpenproli körökben ma is szellemi alapvetésként emlegetik az obszcén szózatot, némelyek egyenest Kossuth ceglédi beszédéhez hasonlítják. Az sem zavarja őket, hogy a nemzeti oldal Őszöd óta egyvégtében elsöprő győzelmeket arat.

Az ember tizenhét éve azon mereng: mit keres még mindig a politikában a szemkilövőhegyi ember? Elképedve figyeljük napi bohózatait, közte azt, hogy ma is hiszi, őszödi eszmefuttatása a magyar politikai retorika túlszárnyalhatatlan csúcsa. Gyurcsány saját »igazságbeszédének« foglyává lett. Ha rajta múlna, szózata érettségi tétel lenne. De így csak egy méretes trágárpolitikai rekvizitum.”

Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lezuhant a hatalmas egojáról a semmibe. És jól beverte a fejét. Most fájhat neki..
Azóta is roncsként áll a Dobrev Klára párt élén. Az árnyékban.

Nem csak az őszödi beszédet, mást sem értetek ti, de hát ez van!

Nevezzük inkább maszturbációnak, saját magával szórakozott egy jót, de úgy, hogy a fal adta a másikat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés