Fórumot tartott a Republikon Intézet tartott a napokban a budapesti Magvető Caféban. Virág Andrea, a szervezet stratégiai igazgatója az eseményen elmondta, hogy a választási vereség óta az ellenzék nem tudta összeszedni magát, míg a Fidesz stabilizálta domináns pozícióját.
A rendezvényen részt vett Böcskei Balázs is, az Idea Intézet kutatási igazgatója, aki szerint illúzió lett volna azt gondolni, hogy az elmúlt egy évben az ellenzék növelheti a népszerűségét, szerinte az is kérdés, kinek kivel kéne összefognia.
A politika egyértelmű ismérve a támogatottság, a jelenlegi ellenzéki struktúra fenntarthatatlan
– idézi a politológust a Népszava.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője ezek után arról beszélt, hogy a Mi Hazánk erősödésével visszaállt a centrális erőtér, ami a Fidesz pozícióit erősíti. Megjegyezte, a kormánypártoknak komoly kockázat volt a rezsicsökkentés átalakítása, valamint a magas infláció, ám sikerült átadniuk az üzenetet, hogy a válság külső eredetű.