Kálmán Olga csak fűzött hozzá: „Nincsenek szavaim.”
„Öregkorára a DK politikusaként, Gyurcsány egyik legodaadóbb híveként időnként, sőt valójában szinte mindig olyan benyomást keltett, mint aki elvesztette a józan eszét, de most végre megpihenhet”
– posztolta Apáti Bence.
Deák Dániel ezt írja: „Nem a mi politikai közösségünkhöz tartozott, ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy a magyar közélet egyik legmeghatározóbb alakja távozott személyében.”
Somogyi Zoltán így fogalmaz: „Vágó István, akivel szinte soha nem értettünk egyet, néha idegesítő is volt ez, de mindig lehetett vele vitatkozni, és mindig tisztelte a vitapartnerét. Nem hazudott, az igazság keresése mindvégig belső mozgatója maradt. Többször voltunk közös műsorban, egyszer-kétszer a lakására is meghívott egy kávéra (nagyon közel laktunk egymáshoz). Mindenről értesült volt, mindig cigarettafüst volt körülötte. Ezer nyelven beszélt. Gyászollak, István! Szörnyű, hogy egyszer mindenki elmegy.”