
Videón: így kér bocsánatot Ferenc pápától Bayer Zsolt
Az újságíró azóta katolizált.

Bayer Zsolt a HírTV Vezércikk című műsorában többek között arról beszélt, megbánta, hogy éles szavakkal kritizálta a migrációs krízis közepén Ferenc pápát. Bayer egy blogbejegyzésében azt írta, hogy
Bayer a minapi műsorban úgy fogalmazott, hogy megbánta akkori szavait. Azzal folytatta, hogy abban az időben protestáns, egészen pontosan evangélikus volt,
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Mint katolicizmuson kívüli, mondjuk ennyiben volt fölmentésem, hogy mondhattam. Én azóta katolizáltam”
– szögezte le.
Az újságíró szerint most már nem is mondhatna hasonlókat a katolikus egyházfőről, mivel jelentősen megváltozott a véleménye Ferenc pápáról az elmúlt nyolc évben. Elmondta, több politikai kérdésben is egyezik a véleményük, azonban a migráció pont nem tartozik ide.
„Katolikusként nekem ő az első számú vallási vezető és tekintély. És mondhatnám, hogy megkövetem a pápát, vagy bocsánatot kérek – meg is követem –, de azért az ő nagyságát és étoszát az én nyolc évvel ezelőtti mondatom nem kezdte ki olyan mértékben, hogy nekem feltétlenül…. de saját magam miatt természetesen mindezt örömmel megteszem”
– zárta.
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner






