Az „orosz kaland” Kassaiék számára azonban 2021. szeptemberében véget ért, a következő szezon 7. fordulója után jöttek el Moszkvából. Érdekesség: Kassai Viktort és Ring Györgyöt szintén egy korábban a világ legjobbjai között számon tartott játékvezető, a portugál Vitor Melo Pereira váltotta, aki mindössze fél év után (!) szintén távozott Oroszországból, és azóta újra a helyi szakemberek vették át a játékvezetés irányítását, amely Bobrov szerint tehát folyamatosan romlik.
További érdekesség, hogy a szakújságíró közzétett egy olyan listát is, amely szerint az orosz futballbírók az elmúlt időszakban, meccsenként átlagosan hány súlyos hibát követtek el. Ennek a „ranglistának” nem túl hízelgő, képzeletbeli dobogóján – tehát akik a legtöbbet hibáztak – két olyan játékvezető is szerepel, akiket anno Kassaiék a teljesítményük és képességeik miatt visszaminősítettek a másodosztályba, távozásuk után azonban ismételten az élvonalba kerültek.
Alekszandr Bobrov összegzése alapján tehát elmondható: az orosz élvonalbeli bírók Kassai Viktorék irányítása alatt működtek a legszínvonalasabban, honfitársaink távozása óta viszont folyamatosan és jelentősen romlik a helyi játékvezetés minősége. Nem véletlen, hogy a szakújságíró szerint szakmai körökben egyre inkább követendő példaként emlegetik, és visszasírják azt az időszakot, amikor honfitársaink az orosz játékvezetés irányítói voltak.
A Kassai Viktorral készült szófiai interjúnkat itt, a segítőjével, a Ring Györggyel készült beszélgetést pedig itt olvashatják el.
Nyitókép: Kassai Viktor aktív játékvezetőként is tudta, melyik a helyes irány Fotó: MTI/EPA/Armando Babani