40 százalék pedig még szorosabbra fűzné, s mindössze a magyarok 16 százaléka vélekedik úgy, hogy inkább lazítani kellene rajta. Mind a kormányfőpártiak (62 százalék), mind a kormányfőkritikusok (73 százalék) körében többségben vannak azok, akik a magyar-amerikai kapcsolatokat a mostani szinten, vagy szorosabb formában látnák ideálisnak.
A magyar miniszterelnökkel szimpatizálók közül minden harmadik (33 százalék), a kritikusok közül minden második (50 százalék) inkább mélyítené a magyar-amerikai kapcsolatokat. Közel azonos arányban elégedettek a jelenlegi helyzettel a kormányfőpártiak és a kormányfőkritikusok (29 és 23 százalék), és mindkét csoportban kisebbségi álláspont az Amerikától való távolodás: a kormánypártiak 18 százaléka, az ellenzékiek 8 százaléka szerint kellene lejjebb építeni a kapcsolatokat.
Bár a magyarok nagy arányban őriznék meg vagy javítanák a Magyarország és az USA közötti jelenlegi viszonyt,