III. Károly király Berlinben: A szabadságot védjük az agresszióval szemben
Első többnapos királyi látogatására érkezett III. Károly brit király Berlinbe. A koronázás előtt álló uralkodó a német fővárosban határozott politikai kijelentéseket tett, valamint németül is felszólalt egy rendezvényen.
A brit király a Brandenburgi kapunál találkozott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel szerdán. Az ezt követő állami fogadáson III. Károly méltatta Németország és Nagy-Britannia Ukrajna felé irányuló támogatását, mondván:
Csütörtök folyamán első brit királyként beszédet mondott a Bundestagban, a német parlamentben – amit a német egyesülés után a brit Sir Norman Foster tervei alapján építettek újjá –, valamint találkozott Olaf Scholz német kancellárral is.
A király a két ország kapcsolatait méltató beszédet mondott a parlamentben. Az ukrajnai háborúra kitérve úgy fogalmazott: az oroszok inváziója elképzelhetetlen szenvedést okozott megannyi ártatlan embernek. „Számos élet elpusztult, a szabadságot és az emberi méltóságot eltaposták, Európa biztonságát a legbrutálisabb módon fenyegették” – fogalmazott III. Károly, hozzátéve: szerinte Németország és Nagy-Britannia vezető szerepet vett föl, és Ukrajna két legnagyobb európai segítőjeként határozott választ adott a fejleményekre.
III. Károly e beszédét, valamint a fogadáson elmondott szónoklatát is részben németül mondta el. A brit uralkodói Windsor-ház egyébként több ágon is német eredetű, hiszen háromszáz éve a hannoveri választófejedelem örökölte a brit trónt, leszármazottja, Viktória egy Szász-Coburg-Gotha herceggel, Alberttel házasodott össze, majd az I. világháború során V. György király a nemzeti érzést erősítendő felvette a Windsor családi dinasztianevet. Ugyanakkor II. Erzsébet férje, Fülöp herceg is több ágon német, illetve dán származású volt.
III. Károly német nyelvű beszéde
Nyitókép: Ian Vogler / POOL / AFP
Összesen 51 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
"Csak a világ egynegyedét foglaltuk el a szabadság nagy védelmében, majd elkótyavetyéltük azt a második világháborús győzelmünkkel."
Az. Nem kéne beleszólnia a politikába.
A királyról hirtelen Brezsnyev jutott az eszembe, mellén a jelvényekkel...meg Hofi, anno a Mikroszkóp Színpadon, amikor kötélen ereszkedett le a színpadra, pizsamáján, mellén és a hátán csilingeltek a jelvények---áthallással.
Hofi jobb volt, mint ez a király......
Bejelentkezés