Muszlim terroristának nevezte a keresztény jordán konzult Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely polgármestere „nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristaként” hivatkozott Zaid Naffára, tiszteletbeli jordán konzulra, aki emiatt becsületsértési pert indított ellene. Naffa arra is rámutatott, hogy ő a keresztény melkita közösség tagja – írta a hvg.hu.
Márki-Zay Péter magyarázata röviden úgy foglalható össze:
Mint ismert, az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választások előtti kampányban húsznál is többször hivatkozott a tiszteletbeli jordán konzulra olyan „nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristaként”, aki letelepedési kötvénnyel érkezett az országba. Naffa ügyvédje szerint a már egy ideje húzódó ügyben most először hivatkozott arra Márki-Zay, hogy összekeverte valakivel a tiszteletbeli konzult.
A hvg felidézte: Naffa úgy került Márki-Zay célkeresztjébe, hogy a 2022-es választási kampányban a miniszterelnök-jelölt azzal vádolta a nagyobb kormánypártot, hogy „miközben migránsoznak, ők engedik be a legtöbb menekültet Magyarországra, majd a bevándorlókat összekötötte a letelepedési kötvényesekkel”.
Azonban
Az MMM elnöke kedden a bíróságon már azt állította: Zaid Naffát Atiya Khouryval, a szír elnök pénzemberével keverte össze – ismertette a lap.
Nyitókép: Facebook
***
A NAV vette át a nyomozást az amerikai kampánypénzek ügyében
Összesen 119 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Ezek akarták kormányra kerülni.
Gyurcsány is leterroristázta az arab focistákat.
Az ostoba makizay, most nem győz magyarázkodni, majd le is fogja szokása szerint tagadni.
Mindentől függetlenül, ezt a selejt ügynököt, "embert" miért kell még egyáltalán a képünkbe tolni? Ki nem szarja le......már bocsánat.
DK-s szavazóként eddig MZP-t támogattad, mi ez a hátraarc?
Igen, MZP képviselte a lipótvárosi zsidókat, a lakótelepi DK-s, MSZMP-s proletárokat, a vidéki, egykori TSZ, Áfész elnököket , vezetőket a választásokon. Amerikai pénzen.......keveset kaptak, no meg a magyarok többsége mégsem annyira hülye.
Te a DK-s, vagy az MSZMP-s proletárokhoz tartozol? balos zsidó nem lehetsz, mert ahhoz nagyon primitív vagy.
Féleszű.
Fletó nem volt elég koloncnak, itt van immár az Eszelős is.
Nem könnyű a Moslék helyzete. :))
Bejelentkezés