Netanjahu: Az izraeli kormány eláll az igazságügyi reformoktól

2023. március 27. 19:36
A következő parlamenti ülésszakra halasztják a tervezett reformokat – jelentette be Izrael miniszterelnöke.

Benjamin Netanjahu hétfő este bejelentette, hogy kormánya a következő parlamenti ülésszakra halasztja vitatott igazságügyi törvénytervezetének második és harmadik olvasatát – adta hírül a BBC.

Az izraeli kormányfő hozzátette,

a halasztás a széles körű konszenzus elérésének szándékából fakad.

Mint ismert, a reformok hírére több százezer fős tüntetések vették kezdetüket az országban. Ezekről sajtónyilatkozatában Netanjahu azt mondta, hogy tisztában van az izraeli társadalomban növekvő feszültségekkel és a megoldási szándékkal, de azt állította, hogy van egy „szélsőséges kisebbség, amely szétszakítja Izraelt”.

Demokráciát féltő óriástüntetések zajlanak Izraelben

 

El kell kerülni a polgárháborút

 „Ha van lehetőség arra, hogy párbeszéddel elkerüljük a polgárháborút, akkor kiveszek egy kis időt a párbeszédre”

– mondta, hozzátéve, hogy „nemzeti felelősségből” elhalasztja a Knesszet következő ülésszakáig a megosztó bírói kinevezési törvénytervezet végső olvasatát.

Netanjahu megjegyezte, hogy  „nem biztos, hogy ez a tüntetések végét jelenti. De egyelőre úgy tűnik, hogy van némi áttörés” – idézte az izraeli politikust a BBC.

Nyitókép: MATEUSZ WLODARCZYK / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

 

 

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem a sajátjai. Soros a palesztinokat támogatja.

És volt már arról több cikk is, hogy a bíróságok Izraelben (is) túl akarnak terjeszkedni az eddigi hatalommegosztáson, ott speciel ők akarják meghatározni, hogy mi is az alkotmány (mert jelenleg nincs), és az alapján akarják felülbírálni a parlament által meghozott alaptörvényt.
Tehát lényegében a kormány csak gátat akart szabni a jurisztokráciának, és ezért robbantottak ki majdnem egy polgárháborút...

És Izraelben is arra hivatkoztak, hogy a Netanjahu a korrupciós vádak miatt akart bosszút állni a legfelsőbb bíróságon. Mindenhol ezek a korrupciós vádak, amiben az a jó, hogy évekig lehet lebegtetni - mint Magyarországon, ahol 2002-ben ezzel nyert a baloldal, amiből aztán semmit nem tudtak bizonyítani, pedig évekig dolgoztak rajta, hogy akár egy legkisebb ügyet is sikerként mutathassanak be.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés