Amerikai lap: Peking és Moszkva újrakeretezné a demokráciát
A kínai és az orosz államfő úgy tesz, mintha demokráciát irányítana, de nem volna jó, ha ők szabnák meg, milyen is legyen egy demokratikus rendszer – írta meg a Washington Post.
A lapban megjelent véleménycikk szerzője kiemeli, hogy Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök újra akarják értelmezni a demokrácia fogalmát, miközben saját országukban szétverték a politikai ellenállást, megtagadják a sajtószabadságot, elfojtották a politikai ellenvéleményt, ugyanakkor korlátlan időre tervezik saját uralmukat.
Josh Rogin szerint azért kívánják újraértelmezni a demokráciát, mert az
Ami persze azért is képtelenség, mert védelmezik az ukrajnai háborút, amelynek egyik célja, hogy megdöntse annak demokratikusan megválasztott kormányát.
Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping diktátorként akarják működtetni a rendszerüket, miközben a 21. században
A véleménycikk szerint jól tudják, hogy a tényleges modelljük sem nem népszerű, sem nem igazságos. A nyílt társadalmak vezetőinek biztosítaniuk kell, hogy a demokráciát ne azok határozzák meg, akik ellene vannak.
***
Amerikai lap: Kína nyer, ha Oroszország meghódítja Ukrajnát
***
Nyitókép: Pavel Byrkin / SPUTNIK / AFP
Összesen 59 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
"A nyílt társadalmak vezetőinek biztosítaniuk kell, hogy a demokráciát ne azok határozzák meg, akik ellene vannak."
A nyílt társadalom hirdetői már régen átértelmezték, kiforgatták a demokráciát azzal, hogy senki által sehol meg nem választott "civileknek" mondott NGO-kal folytatnak erőszakos pártpolitikát.
Én azért nem nézném ezt alá-fölé rendeltség szemszögéből. Kínának szüksége van arra, hogy az orosz atomtöltetek az ő biztonságát is szavatolják. 6000 több, mint 400.
Amúgy mi lesz Debrecenben? Dokumentumok nélküli ismeretlenek fognak érkezni embercsempészek segítségével?
Biztos vagy abban, hogy jól ismered a migráns jelentését?
Bejelentkezés