Nem példakép
„Most, amikor minden széthullóban, minden eltörött egész még szét is porlad, és egyáltalán nem dereng a lőporfüstbe vesző láthatáron a szép új világ előképe, nagyon meg kell becsülnünk minden kis apróságot, ami a kizökkent idő helyretolását jelentheti számunkra. Ezért most szánjunk néhány percet arra a megnyugtató döntésre, amellyel a budapesti kormányhivatal jogszabálysértőnek minősítette egy közterület elnevezését, és Sára Botond főispán felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy harminc napon belül szüntesse meg azt a helyzetet, amikor is egy sétány Horn Gyula nevét viseli a XIII. kerületben.
Az önkormányzati törvény egyértelműen fogalmaz: közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki részt vett a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában. Márpedig Horn Gyula pufajkás volt az 1956-os forradalom idején, később pedig a létező szocializmusnak becézett nemzetrontó állampárti diktatúra külügyminisztereként szerzett magának kétes hírnevet. A rendszerváltozás egyik feldolgozhatatlan tragédiája, hogy 1994-ben a magyar szavazópolgárok többsége miniszterelnökké választotta. Ám az a tény, hogy a magyar társadalom látszólag szemet hunyt múltbéli bűnei fölött, egyáltalán nem teszi őt példaképpé. Ezért mondta minden jóérzésű ember azt már a sétány elnevezésekor, hogy a kerület és a főváros döntése tarthatatlan, egy pufajkás nevét semmi ne viselje a rendszerváltás utáni Magyarországon.”
Meg kell változtatni a Horn Gyula sétány nevét
Nyitókép: MTI / Oláh Tibor
Összesen 133 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A FIDESZ-ben vannak pufajkások?
III/3-ok?
Közpénztolvajok?
Horn Gyula a fegyvereseivel tört be a Pannonhalmi monostorba.
Prohászka Ottokárról bezzeg nem engedte a szoci polgármester, hogy az Árpádházi Szent Margit templom előtt legyen egy szobra.
A pufajkásság az több szinttel nagyobb gazemberség, minta KISZ titkárság.
Horn Gyula annak idején fegyverrel a kezében szolgálta az '56-os forradalom vérbe fojtóit, majd 1988-ban külügyminiszterként mindent megtett azért, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszert még a rendszer összeomlása előtti utolsó pillanatban tető alá hozza. Ezt a tervét tíz évvel később, miniszterelnökként kis híján meg is valósította. 1994 és '98 között kiemelkedő szerepet játszott abban a szomorú folyamatban, melynek végeredményeként a nemzeti vagyon túlnyomó része a korábbi pártállami elit magántulajdona lett, és létfontosságú közszolgáltatások kerültek külföldi cégek kezébe. Ha van a kapitálszocialista hatalom-átmentésnek Gyurcsány Ferencen kívül olyan figurája, aki egyértelműen elfogadhatatlan, akkor ő az. (Lányi András, 2022.06.15, válaszonline.hu)
Nem érti. 65-ös IQ-val nem lehet. Már a párhuzamba állítás gyatra kísérlete is belövi a számot.
Meg nem érdemelt előnyökért ácsingóztak a tagsággal a mások rovására. Ez bűn vagy hiba esetleg szemtelenség?
Mennyit ér a normálisoké?
Bejelentkezés