A videós tájékoztatón elhangzott, hogy a kamara minden jogi támogatást megad az orvosoknak a pertársaságok szervezéséhez. Mint Álmos és Kincses hangsúlyozta: meg kell támadni a tisztiorvosi határozatokat, és azonnali mentességet kell kérni a bíróságtól. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyertes per csak azokra vonatkozik majd, aki belépett a pertársaságba, és azt is kiemelték, hogy a törvény szerint az ügyeletet addig is el kell látni, de a szerződést nem kell aláírni, ugyanis szerintük azt a törvény nem tartalmazza, ezért azt nem is javasolják senkinek.
Kérdéseinkkel megkerestük a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályát is, ahová az Egészségügyi Államtitkárság is tartozik. Számos tisztázó kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy
nem cél a háziorvosok büntetése”,
,de az igen, hogy „a betegek ügyeleti ellátása zavartalan legyen”, amihez pedig orvosok szükségesek. „A Magyar Orvosi Kamara befolyása és fenyegetése miatt vannak háziorvosok, akik még most is szeretnének kimaradni az ügyeleti rendszerből és ez a betegellátást veszélyezteti” – rögzítették válaszlevelükben. Mint fogalmaztak, „a törvényben foglaltak szerint az önkéntesen ügyeletet nem vállaló háziorvos legfeljebb havi két alkalommal ügyeleti ellátásra kötelezhető, amelyért ugyanolyan emelt díjazást kap, mintha önként vállalta volna”.
Az ügyeletet nem vállaló háziorvosok akár ötmillió forintos büntetéséről és a praxisjog megvonásáról szóló hírekre a Kormányinfón az ATV is rákérdezett. „A jogszabályokat mindenkinek be kell tartani” – válaszolt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint hozzátette, a hónapban kettő darab ügyeleti kötelezettséget ír elő a háziorvosoknak a jogszabály.