„Hát álljon már meg a menet” – Szijjártó megint odaszólt az amerikaiaknak
„Felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről” – húzta alá a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szarajevóban.
A tárcavezető a boszniai kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján az éves amerikai emberi jogi országjelentésekben Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban taglalt aggályokat illetően azt közölte, hogy bár Elmedin Konakovic nem szorul a támogatására, mégis tiltakozásának kíván hangot adni az ügyben.
„Meg kell mondjam, én meg vagyok döbbenve, és minden évben újra és újra megdöbbenek, hogy az amerikai külügyminisztérium veszi magának a bátorságot ahhoz, hogy más országokat minősítgessen, és más országok belső kérdéseiről és helyzeteiről ilyen ex katedra kijelentéseket tegyen” – fogalmazott.
Én nem tudok arról, hogy Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma, és pláne az enyém jelentést írna más országok emberi jogi meg egyéb helyzetéről. Miért? Azért mert egyrészt nem dolgunk, másrészt semmi közünk hozzá” – tette hozzá.
„Felháborítónak és megdöbbentőnek tartom, hogy washingtoni bürokraták összeülnek, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva, amelyeknek a finanszírozása sok esetben az Egyesült Államokból származik, tesznek ilyen kijelentéseket a mi országainkról.
mondta.
David Pressman budapesti amerikai nagykövet Szijjártó Péter kijelentéseire reagált a Twitter-oldalán. „A Kreml évekig ostorozta az amerikai és az európai kormányokat az emberi jogok megsértésével kapcsolatos kritikájuk miatt” – állapította meg a nagykövet.
Sounds familiar. https://t.co/9nmPt2Hvg3 pic.twitter.com/aI45f8a0qo
— Ambassador David Pressman (@USAmbHungary) March 22, 2023
(MTI)
***
Boszniai szerb vezető: Szijjártó kedves és jó szándékú ember, az amerikaiak pedig arrogánsok
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Összesen 221 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Azt hiszik, hogy ők tojták a spanyolviaszt.
Az USA a világon a legelutasitottabb ország. Sokkal többen utálják, mint ahányan szeretik.
A nemzeti kisebbség ügye bármely országban fontosabb, mint a mesterségesen kreált, abnormális kisebbségek, például az LMBTQ ügye.
Ha a nagyhatalom belepofázik a mi belügyeinkbe, azt azért szóvá kell tenni. Mert semmi közük hozzá.
Figyu! Az USÁ- nak éppen harangoznak. Minimum 3 osztatú lesz a világ, ahol Európa energia és nyersanyag nélkül marad, te meg most próbálod benyalni magad az amerikaiak hátsójába.
Két vh előtt is tudta mindkét
miniszterelnökünk, hogy nem szabad belépni a háborúba. Most is tudja. Az a szerencsénk, hogy most erős a miniszterelnök. Úgy, hogy hiába ugattok, árulók és agyhalottak.
A világon nincs még egy ország, akinek a határait a saját nemzettársai veszik körbe. Azok, akik magyar területet és embereket kaptak, nem becsülik meg a kisebbségeiket. Azért, mert pontosan tudják, hogy érdemtelenül jutottak hatalmas értékhez és ezt a mai napig nem sikerült feldolgozniuk.
Bejelentkezés