Rákay Philip jókor érkezett

„Olvasom a baloldali sajtóban, hogy nagy a baj, futószalagon verik el az adófizetők pénzét különféle filmekre, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, az ítészek járulékos bölcsességeket is megosztanak velünk. 

Ezeket a meglátásokat bő három évtizede állandóan elsütögetik. Mondom is sorjában: nem kellene-e másra költeni a pénzt, miért éppen tehetségtelen nímandok készítenek filmeket, és egyébként is, mennyi az annyi? Érzem a csikorgást a mondataikban, ahogyan egymást túllicitálva leírják, hogy a Hadik, a tatárjárásos, a Petőfiről szóló és a többi film micsoda ócskaság. Persze a »kritikákkal« egy aprócska baj mégiscsak akad. Éspedig az, hogy túlnyomó többségük már a bemutató előtt szapulja az új filmeket.

Valamikor, normálisabb időkben a kritikus szépen elment a színházba, moziba, mindenfelé, hogy személyesen győződjön meg arról, mi a szép és mi a pocsék.  Tulajdonképpen nincs abban semmi csodálnivaló, ha a kulturális újságíró megnézi, amiről írni szándékozik. Csakhogy a magyarországi baloldal bravúros ütemváltásra is képes: nekik már nem kell megnézniük semmit. 

Bőven elegendő, ha hónapokkal a bemutatók előtt kirázzák az ideológiai koffert, és felfedezik, hogy veszedelmes orbánizmus minden magyar film, amiben ők nincsenek benne. Ha pedig konkrétan már mindent elsütögettek túlárazásról és nívótlanságról, akkor következik az, hogy tessék, itt van még Rákay Philip is. Hajdanán sokadmagammal azért fohászkodtam, hogy jöjjenek végre olyan rendezők, forgatókönyvírók, producerek, akik nézhető filmeket forgatnak. Annak idején, amikor munkaköri kötelességem ­miatt bekukkantottam a filmszemlére, valósággal belesüppedtem az álvalóságba.”

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton