Németországban megszűnt a demokrácia. Már megint!
„Képzelje el a kedves olvasó, hogy Magyarországon olyan választási törvényt fogadnak el feles többséggel, amely célzottan teszi lehetetlenné az ellenzék választási győzelmét, akkor is, ha az több szavazatot szerez, mint a Fidesz-KDNP, de nem szerzi meg, ráadásul területileg megfelelő leosztásban, a szavazatok abszolút többségét.
Ebben a rendszerben megszűnne a közös lista lehetősége és megszűnne a közös jelölt állítás lehetősége az egyéni kerületekben. A pártok csak külön indulhatnának. Ha pedig egy egyéni kerületben győztes jelölt pártja nem szerezné meg az öt százalékot országosan, akkor az egyéni győztes sem kapná meg a mandátumát. Meg ilyesmik.
Például előfordulhatna, hogy hiába nyer meg minden kerületet Budapesten az ellenzék (egy koordinált indulás esetén), csak a DK és a Momentum jelöltjei kapják meg az egyéni mandátumot, az LMP, Párbeszéd, Jobbik jelöltjei nem, mert a pártjaik nem érték el az öt százalékot országosan. Ja, és a német analógia alapján, ha egy megyében nem éri el az öt százalékot egy párt, akkor azok a szavazatok elvesznek, nem tornásszák országosan öt százalék fölé a pártot országosan, ha csak azokon a szavazatokon múlna.
Ezt a fenti bulit a helyi sajátságoknak megfelelően a német szocik, a zöldek és a helyi liberálisok együtt megcsinálták. DEMOKRÁCIA!”
Nyitókép forrása: Pixabay
Összesen 26 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
7-es cikkely mikor lesz? Akkor, amikor Franciaországnak?
Támogatom!
De mi jogállamhoz méltó módon, 2/3-dal csináljuk meg. :-)
Bejelentkezés