Magyar Péter az az ember, aki hatalmasat akart fingani, de a végén csak beszart

Lehet a tegnap történteken ironizálni, de valójában véresen komoly dologról van szó.

Ez a fajta pogány hiedelemvilág látszik a Hun Népköztársaság igazi vallásává válni.
„Az a típusú összeesküvéselmélet, mely szerint egy láthatatlan háttérhatalom alakítja a történelmet, és már évszázadok óta emel fel és buktat meg egész birodalmakat, voltaképp az ókori politeizmus deszakralizált, egyszerűsített (korcsosult) származéka, egyfajta kriptopoliteizmus, ahol a mindenható pénz mindenható urai amolyan gonosz istenekként alakítják a világot.
Bár az egykori istenek is mohók, kapzsik, lelkiismeretlenek, akik játszottak uralkodókkal, országokkal, népekkel, manipuláltak mindenkit, ott álltak minden jelentős esemény mögött, és dukált nekik a mindenféle áldozat. Az ókori ember így magyarázta a megmagyarázhatatlant: mindent antropomorfizált, és mindent emberi (isteni) szándékoknak és vágyaknak tulajdonított, mert absztrakt folyamatokat kétségtelenül nehezebb értelmezni, és ahhoz kell egy jelentős technológiai és intellektuális fejlődés is.
A mindenható háttérhatalomban való hit implicite tagadja a a keresztény Istent is, hiszen elvileg ő lenne a történelem ura, nem a Mammon és Moloch istenei, vagyis ez a hiedelem nem szimplán premodern, hanem kereszténység előtti tudatot reprezentál.
Ez a fajta pogány hiedelemvilág látszik a Hun Népköztársaság igazi vallásává válni.
És ez csodálatos!”
Nyitókép: Shutterstock