Az utolsó esély

Európa is csak remélni tudja, hogy Merz végül sikerrel jár, mert ha elbukik, akkor az egész Uniót magával ránthatja.

Hatalmas sportdiplomáciai siker volt, hogy Budapest egy évtizeddel ezelőtt elnyerte a párbajtőr-Grand Prix éves rendezésének lehetőségét. A tavalyi bravúr magyar színekben ezúttal megismétlődött: Kun Anna vívónk ezüstérmet szerzett.
Balázs Boldizsár írása a Mandiner hetilapban
Ha csak Magyarországon lenne a legnépszerűbb vívófegyvernem a párbajtőr mind a nézettséget, mind az indulószámokat nézve a gyerekektől a veteránokig, azt könnyedén megértenénk. A kardozó Szilágyi Áron túl nagy fölénnyel nyeri az olimpiai döntőket ahhoz, hogy maradjon izgalom a nézőnek. A párbajtőröző Imre Géza riói lélektépő drámáját viszont aki látta, sosem feledi. Azonban szerte a világon a párbajtőr a legnépesebb fegyvernem. Ez sokadszor derült ki Grand Prix március második hétvégéjén rendezett magyarországi fordulójában: több mint hatszáz nevezőt regisztráltak, ami világrekord.
Hogy mi az egyetemes ok? (Nem mintha Imre Géza riói drámája ne lenne egyetemes sportkulturális kincs.) A párbajtőrvívás szabályainak letisztult egyszerűsége. Szúrd meg az ellenfelet, mielőtt ő megszúrna téged. Nincsenek kikötések, hogy hol, nincsenek előírások, hogy melyik akció érvényes. Emiatt nem szükséges nagy vívómúlt egy országban – amely megtanítja a kard-, illetve tőrszabályok finom, konszenzuális értelmezésére a vívókat – ahhoz, hogy érdemi sikereket érjen el párbajtőrben. Ha egy gyerek gyors reflexszel, pontos térérzékkel, sima idegrendszerrel és jó stratégiaszimattal születik bárhol a földön, világklasszis párbajtőröző lehet belőle. Bizonyítékként álljon itt mondjuk Rubén Limardo neve: ő London olimpiai bajnoka és a tavalyi budapesti GP férfiversenyének lenyűgöző győztese. Venezuelai. Vagy nézzük a legutóbbi olimpiát, ahol a párbajtőraranyak fele Ázsiába került: női egyéniben kínai bajnokot avattak, férficsapatban Japán nyert. Azóta a női világranglista első három helyezettje ázsiai.