Daniel Gros szerint a „lemorzsolódás háborújában” a Nyugat messze nem teljesít jól a segélyek terén, így pedig Ukrajna nem arathat döntő győzelmet Oroszország felett.
Az Európai Politikai Tanulmányok Központjának igazgatója, Daniel Gros új elemmel bővítette a háborús kommunikációs panelkészletet minap megjelent írásában, ráerősítve arra az amerikai és brüsszeli narratívára, amely az Ukrajnának adandó fegyverszállítmányok és anyagi juttatások vég nélküli, „ameddig csak szükséges” növelését szorgalmazza.
Gros megdicséri ugyan a nyugati vezetők elkötelezettségét, ám gyorsan rámutat, hogy szerinte a Nyugat messze nem ad Ukrajnának olyan mértékű segítséget, amellyel az döntő győzelmet arathatna. Mint írja, a háború klasszikus lemorzsolódási konfliktussá vált, ahol már kevésnek bizonyul a kiváló harci morál, mert nem az egyéni vagy csoportos hőstettek, hanem a háttérben meglévő erőforrások (másképpen: a ki bírja tovább katonával, lőszerrel, ellátmánnyal) döntik el a végkimenetelt, abban pedig az oroszok sokkal jobban állnak.
Ukrajna gazdasági ereje – éppen a fenti, szükséges hátországi erő – gyakorlatilag az enyészeté lett a háború kezdete óta. A GDP tavaly akkorát zuhant, hogy már csak egytizedét teszi ki az oroszénak. Az ukrán állam csak vegetál, éppen hogy működik, a lélegeztetőgépet egyelőre még üzemelteti a Nyugat, de a forrásokat egyre nehezebben teremti elő. Mindeközben az oroszországi gazdasági lassulás nem csak hogy megállt, de az IMF előrejelzése szerint az idén már ismét – 0,3 százalékos – növekvő pályára áll, vagyis a kiadáscsökkentés helyes stratégiának bizonyult a Kreml részéről. Az olló szélesebbre nyílik, ez pedig a lehető legrosszabb hír a Washington vezette háborúpárti szövetségnek.
Gros elegánsan rámutat, hogy a nyugati szövetség és az orosz GDP között szakadéknyi a különbség az előbbi javára (utóbbi a NATO-tagállamokénak 3 százalékát sem teszi ki), ennek – és a szankciók – ellenére nincs túl nagy jele annak, hogy az orosz gazdaság éppen összeomlani készülne. A vásárlóerő-paritást vizsgálva a Nyugat-Oroszország összehasonlítás például kifejezetten riasztó adatokat tartalmaz: 30:1 arányról 10:1 arányra süllyedt, így a nyugati előny csökkenése kezd a statisztikákban is megmutatkozó, aggasztó méreteket ölteni. Hiába tehát az üvöltő GDP-különbség, a háborús tábor Ukrajnába juttatott segélyei még arra sem elegendőek, hogy Kijev valahogyan felszínen tartsa magát ebben a lemorzsolódásról szóló háborúban. Az USA és az EU „mindössze GDP-jük 0,3 százalékát fordították eddig Ukrajna segélyezésére”, ez pedig kijózanító – vallja a közgazdász, hozzátéve: ahhoz, hogy Moszkva lépést tudjon tartani ezzel a kis támogatási szinttel, elegendő lenne Oroszország GDP-jének 4-6 százalékát mozgósítani, márpedig ezt a Kreml bármikor megteheti a jelenlegi helyzetben.
Gros meg is találta a megoldást. Szerinte ahhoz, hogy Ukrajna győzzön, és Oroszország háborús költségvetése gazdaságilag valóban elviselhetetlenné váljon Moszkva számára,
Negatív példaként említi a harckocsik, különösen a Leopardok körül kialakult káoszt, rámutatva: abszurd, hogy Ukrajna ennyire nem kap csúcsminőségű tankokat, hiszen az oroszoknak hiába van gyengébb minőségű harckocsiparkjuk, a több ezer tankkal az ukránok gyér számú fegyverzete nem veheti fel a versenyt, így aztán Ukrajna nemhogy a Krímet, de még az egy év alatt az oroszok által 12 hónap alatt elfoglalt déli területeket sem tudja majd felszabadítani.
A brüsszeli agytröszt vezetője arra is rámutatott, hogy az 1991-es Öböl-háborúban az USA egy 35 országból álló koalíciót hozott létre, amely könnyedén és gyorsan nyerte meg a háborút (ugyanakkor valamiért nem említi, hogy ott fizikai és nem proxy háború folyt), sőt: Németország ugyan nem küldött katonákat, de 6 milliárd dollárral szállt be a háborús erőfeszítésekbe, ez pedig GDP-arányaiban sokkal több volt, mint amennyit mindeddig Ukrajnának adott. Mindebből Gros azt a következtetést vonja le, hogy Ukrajna tényleges segítése valójában inkább egy kommunikációs, retorikai folyamat, amelyben a nyugati vezetők egymást túllicitálva igyekeznek minél magvasabbakat mondani, fűt-fát ígérve, amiből aztán nem sok minden valósul meg.
„Az ukrajnai győzelem nem lesz olcsó” – írja, teljesen figyelmen kívül hagyva azokat a pusztító gazdasági következményeket, amelyeket a háború, a szankciós politika és Washington gazdasági hegemóniára való törekvése eddig okozott az EU-s tagállamoknak. Ahogyan a fegyveripar katasztrofális globális helyzetét is elintézte egy vállrándítással. Cikkében mindössze néhány GDP-összevetést említ, amely alapján levonta a konzekvenciát: Ukrajnának a jelenlegi támogatás háromszorosát kellene biztosítani. Hogy miből, hogyan és milyen áron, az már valóban nem az ő dolga.
Fotó: MTI/AP/Libkos
A Fidesz fővárosi elnöke szerint Karácsony Gergely a képesség hiányát palástolja azzal, hogy mindenből egy főváros-kormány ellentétet kreál. A politikus mindenkit arra buzdított a Mandiner Klubest csütörtöki alkalmán, hogy vegye ki a részét a harcból.
„A magyar választóknak fel kell ismerniük, hogy ez a gyűlölet nem a megoldás, hanem maga a katasztrófa” – hangsúlyozta összeállításában a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
Zürichi kerekasztal-beszélgetés az európai demokráciáról, értelmes politikai vitákról és persze Magyarországról.
Karácsony Gergely támogatja a Tisza Párt adópolitikáját, azt azonban nem tudja ő sem, hogy mit titkol Tarr Zoltán, pedig rendszeresen egyeztetnek.
Radosław Sikorski látogatásának nagyon örült az ukrán kolléga.
Lebukott a Tisza Párt. Kiderült, hogy hazudnak. A Tisza-adó botrány lehet a végzetük? Exkluzív interjú Deutsch Tamással Strasbourgból.
A miniszterelnök által meghirdetett magyar modell erős szellemi bázissal és európai érthetőséggel bír, a Patrióták pedig esélyt kaphatnak arra, hogy uniós szinten új keretet adjanak a kereszténydemokráciának.
Erling Haaland újabb rekordot döntött meg. Ilyen volt a csütörtöki BL-este.
